Élő Kolozsvári Rádió

Az örökbefogadás örömei

baba_kisbaba_anya_kez_csalad_szeretet_gyermekAugusztusban lép életbe az új örökbefogadási törvény. Egyszerűbbé válik és lerövidül az eddig nehézkes és hosszadalmas eljárás, és ez – remélhetőleg – ösztönzően hat majd az érintett családokra. Tavaly az állami gondozásban lévő gyermekeknek mindössze hat százalékát fogadták örökbe, az új törvény életbe lépését követően várhatóan nőni fog ez az arány. 2015 végén Romániában összesen 57.646 gyermek részesült gyermekvédelmi szakellátásban. 3.436-t nyilvánítottak örökbe fogadhatónak, és 1.708 családot alkalmasnak a nevelőszülői feladatok ellátására.

Benedek Mártáéknál két hónapja családtag egy örökbe fogadott kislány. Kedves mosolyával pillanatok alatt belopja magát az ember szívébe, a nevelőanyukából pedig árad a derű. Elmondta, gyermekeik felnőttek, üres lett a fészek, és úgy gondolták, az örökbefogadással újra megtelik élettel, vidámsággal, ugyanakkor segíthetnek egy szerető otthonra vágyó gyermeken. A rádiós beszélgetésre pedig azért vállalkozott Márta, mert bátorítani szerette volna azokat, akik gyereket fogadnának örökbe.

Hallgassa meg az interjút!

Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2016 július 29, 14:15 / actualizat: 2016 augusztus 16, 13:17

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról
Hangoló kedd, 2026 október 62026 október 6, 14:51

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról

Október hatodika az 1848-49-es szabadságharc vértanúinak nemzeti gyásznapja. A világ magyarsága ma az 1848-as forradalom hőseire, az Aradon...

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról
Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről
Hangoló kedd, 2026 október 62026 október 6, 09:22

Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről

233. Ennyi szavazatra van szüksége bármely elképzelt kormánynak, hogy bizalmat kaphasson a parlamentben, és megkezdhesse a munkát....

Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről
Hideg Anna Meseturné indul októberben
Hangoló hétfő, 2026 október 52026 október 5, 09:59

Hideg Anna Meseturné indul októberben

Mesével, dallal és tánccal tisztelegnek a Mezőség egyik legismertebb hagyományőrzője, Hideg Anna, vagy ahogy sokan ismerik, Annus néni...

Hideg Anna Meseturné indul októberben
Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében
Hangoló csütörtök, 2026 október 12026 október 1, 11:58

Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében

Miközben egyre tovább élünk, egyre fontosabb kérdés az is, hogy milyen körülmények között telnek ezek az évek. Romániában az idősek...

Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében
Hangoló szerda, 2026 szeptember 302026 szeptember 30, 11:54

Megemlékezés Kolozsváron Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján

Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján megemlékezéseket tartanak szombaton és vasárnap a kolozsvári Ferences Templomban. Szombaton...

Megemlékezés Kolozsváron Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján
Hangoló kedd, 2026 szeptember 292026 szeptember 29, 12:11

Nyelvoktató: a szülők elkeseredésből járatják román különórára a gyerekeket

A magyar gyerekeknek többre van szükségük annál, mint hogy szabályokon, szókincsen és feladatokon keresztül tanulják a román nyelvet –...

Nyelvoktató: a szülők elkeseredésből járatják román különórára a gyerekeket
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 282026 szeptember 28, 13:48

Idén is keresik a Legszebb Erdélyi Magyar Dalt

Idén is keresi Erdély Legszebb Magyar Dalát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, az EMKISZ. A kezdeményezés...

Idén is keresik a Legszebb Erdélyi Magyar Dalt
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 282026 szeptember 28, 13:35

Egyetemi tanévkezdés: szépségek és kihívások

Az egyetemisták már Kolozsvárra is visszatértek. A Babaes–Bolyai Tudományegyetem tanévnyitója ma délután 4 órakor kezdődik az egyetem...

Egyetemi tanévkezdés: szépségek és kihívások