Élő Kolozsvári Rádió

Hangoló: Szerda esti zenei ünnepek a Farkas utcai templomban

410978_103249416483845_1196038064_o (1)A kolozsvári Farkas utcai református templom az évek során a város egyik zenei központjává vált, ahol elsősorban a nyáresti koncertek aratnak nagy sikert. Az idei nyár egyik legnagyobb vonzerővel bíró rendezvénye a szerda esti hangversenysorozat, amely elsősorban a felújított templom szintén megújult orgonáját helyezi előtérbe. Szóhoz jutnak más előadók is. Így például a július 13-ikán, szerdán este 7 órakor sorra kerülő hangversenyen Miklós Noémi orgonaművész társaságában Hegyi Gábort, a barokk trombita virtuózát is hallhatja a közönség. Miklós Noémi egyben a teljes koncertsorozat főszervezője. Ezzel kapcsolatban őt kértük mikrofon elé.

Riporter: László Tibor

87279658

Szerkesztő: laszlot, 2016 július 8, 20:02 / actualizat: 2016 július 11, 11:10

Egy meg egy könyv az kettő vagy három?
Hangoló kedd, 2024 október 152024 október 15, 12:59

Egy meg egy könyv az kettő vagy három?

Faljuk a könyveket egész héten a Hangolóban. Kedden a nagy nap van a találkozásokban is, de a stúdióban is az volt. Az Erdélyi Könyvfaló...

Egy meg egy könyv az kettő vagy három?
Egész héten faljuk a könyveket!
Hangoló hétfő, 2024 október 142024 október 14, 12:01

Egész héten faljuk a könyveket!

„A küldetésünk, hogy becsempésszük az olvasás szeretetét az iskolások szívébe az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték segítségével”...

Egész héten faljuk a könyveket!
kórusok éjszakája kolozsvár
Hangoló hétfő, 2024 október 142024 október 14, 08:08

Balról megzenésített vers, jobbról madrigál

Kórusok éneke lengte be szombat este Kolozsvár belvárosát. Ekkor zajlott ugyanis a Kórusok Éjszakája, amelyet itt először szerveztek meg,...

Balról megzenésített vers, jobbról madrigál
Szatmár Megyei Múzeum
Hangoló péntek, 2024 október 112024 október 11, 13:00

Foglalkozásokat is tartanak az új kiállítások körül a Szatmár Megyei Múzeumban

Hosszú ideig tartó felújítás után, május végén ismét megnyitotta kapuit a Szatmár Megyei Múzeum történelmi részlegének épülete. A...

Foglalkozásokat is tartanak az új kiállítások körül a Szatmár Megyei Múzeumban
Hangoló csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 12:22

Kezdődnek a rendszeres programok az Erdélyi Hagyományok Házában

A nyolctagú, korzikai Ensemble Tavagna együttes is fellép Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok Háza következő koncertjén. Vasárnap este 6...

Kezdődnek a rendszeres programok az Erdélyi Hagyományok Házában
Hangoló kedd, 2024 október 82024 október 8, 13:16

„Nekünk az első mindig is a Szent Mihály-templom marad!”

A szászalmádi erődtemplom lett a nyertes, a kolozsvári Szent Mihály-templom pedig a dobogó harmadik helyén végzett az Europa...

„Nekünk az első mindig is a Szent Mihály-templom marad!”
Hangoló hétfő, 2024 október 72024 október 7, 11:31

Filmgalopp – nyertes filmek alkotói a mikrofon előtt

A Filmtettfeszt-Erdélyi Magyar Filmszemle versenyének közönségdíját Eröss Henrietta vehette át Az én lányom című filmjéért, ugyanakkor...

Filmgalopp – nyertes filmek alkotói a mikrofon előtt
Hangoló péntek, 2024 október 42024 október 4, 11:36

Nagyszabású Gulág-Gupvi konferencia Kolozsváron

Az október 9-e és 12-e között zajló eseményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara és a Gulág- és Gupvikutatók...

Nagyszabású Gulág-Gupvi konferencia Kolozsváron