Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Háromszoros happy end, remek szórakozás – Cigányszerelem-bemutató

Jóformán az utolsó percekig lehetett találgatni, hányszoros happy enddel zárul a történet -azaz hány pár „jön össze”, és készül esküvőre a mű végén. Kimondja-e végül Zórika a boldogító igent, s ha igen, akkor kinek szól majd: a régi, szenvedélyes szerelemnek, vagy a megbízhatónak tűnő vőlegénynek? Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója a Zenetérben is kitűnő előadást ígért, s akik ott voltak június 23-án, az évad utolsó bemutatóján, tudják, hogy úgy is történt: a hallgatóság önfeledten élvezte a dinamikusan pörgő storyt, a művészek pedig valósággal lubickoltak szerepükben.

„Az operettet komolyan kell venni”

Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója

Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója

 

 

– véli a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György. Ezt az is bizonyítja, hogy az intézménynél nem spórolnak az operett eleganciáján, grandiozitásán, szépségén, és fontosnak tartják, hogy mindezt más társulatokkal is megosszák. Ez a célkitűzés is eredményezte a Cigányszerelem-bemutatót, amely a Kolozsvári Magyar Opera és a Budapesti Operettszínház közreműködésében jött létre. A főigazgató a bemutató pozitív élményeit is megosztotta a zeneterezőkkel.

 

Az est karmestere: Kulcsár Szabolcs

Az est karmestere: Kulcsár Szabolcs

 

Hosszú idő után került ismét színre Lehár-mű a Magyar Operában. Bizonyára nem véletlenül Kulcsár Szabolcs vezényletével, hiszen a fiatal karmester évekkel ezelőtt dobogós helyen végzett Budapesten, a Kálmán Imre nemzetközi karmesterversenyen. Lehár-operettet azonban most vezényelt először, és úgy véli: univerzális, tág zenei világ ez.

 

 

(Szerelmi) Kételyek és választások: Zórika és Józsi

Zórika- Balázs Borbála

Zórika- Balázs Borbála

Vágyak és valóság ütközéseinek operettje a Cigányszerelem. Az alaphelyzet mintha csak valamilyen „Szépek és gazdagok” sorozatból lenne: a gyönyörű és gazdag lánynak, Zórikának hozzá illően gazdag vőlegénye van, aki szelíd hűséggel, megbocsátásra mindig készen rajong menyasszonyáért, s már javában készülnek is az esküvőre. Csakhogy a lány erősebben vonzódik a „másféle” világhoz tartozó, szenvedélyes szerelmet ígérő fiatal cigánylegényhez, Józsihoz. Az esküvő előtt felerősödnek a kételyek. Zórika szerepét Balázs Borbála alakította.

 

 

Józsiért nemcsak Zórika rajong

Józsiért nemcsak Zórika rajong

Józsit, aki ellenállhatatlan egyéniségével és virtuóz hegedűhangjaival egyaránt megbabonázza a női szíveket, s akinek szerelméért mindent kész feláldozni, újrakezdeni Zórika, Fülöp Márton alakította, aki úgy érzi: Józsi próbálkozik ugyan, de végeredményben képtelen olyan szerelemmel szeretni a lányt, amilyenre az vágyakozik. Előzőleg különben 40 napon át Nabuccót próbált, úgyhogy nem lehetett könnyű a súlyos Verdi baritonszerepet „összebékéltetni” a csélcsap cigánylegény tenor szólamával.

 

 

Felszabadító érzelem és „édi-bédi” tánc — Berta és a Cigányvajda

A művet Lehár egyik legtalányosabb operettjének is nevezik. Feltehetőleg azért, mert a női lélek zavarba ejtő titkairól, a szerelem vágyott szabadságáról szól, úgy, hogy a tudatalatti erők és a tudatos társadalmi beilleszkedés drámai feszültsége árad a műből – természetesen az operettműfaj jellegzetes eleganciájába és könnyedségébe burkolva. Az őszinte játék a kulcsa a komikus szerepeknek – véli Mányoki Mária, aki a szerelemre valamiféle ártatlan optimizmussal vágyakozó Berta szerepében nevettetett, és nyilvánvalóan belopta magát a szívekbe.

 

Az idősecske hölggyel a szerelmet felfedeztető cigányvajda szerepét alakító Szilágyi János szerencsésnek érzi a szerepet, és főképpen azt a „finom, édibédi táncot „,  amelyet Bertával eljárhat.

 

 

Fergeteges páros: Jolán és Tivadar

Chiuariu Livia és Madarász Lóránt felszabadultan pördülnek-fordulnak, nevettetnek, s a fináléra Jolán férjül fogja a házasság elől jó darabig menekülésre kész Tivadart. Utóbbi az előadás kapcsán egyenesen csodáról beszél.

 

 

Boldog párok között egyedül

Ilona: Jordán Éva

Ilona: Jordán Éva

 

 

A háromszoros esküvői készülődés közepette bizonyára jobban fáj a magányos búcsú. Lelkét és szívét „telibe találta” Ilona szerepe – vallja Jordán Éva.

 

 

Koreográfia, amelyben jól érzik magukat a táncosok

Eskuvo

A Cigányszerelem-produkcióban a tánc is hangsúlyos helyen áll. Természetesen ez is budapesti-kolozsvári együttműködés eredményeként valósult meg. Az autentikus népráncra alapozó koreográfia csöppet sem könnyű, virtuóz jellegű, ám a koreográfusok mindent megtettek annak érdekében, hogy a táncosok jól is érezzék magukat.

 

 

Kis „lépés” a megbékélés útján

Szerelmek és eltérő kulturális hovatartozások ütközésének, illetve összeférhetőségének meséje is a Cigányszerelem.
A kolozsvári produkció rendezője, Bori Tamás a librettó nemzetiségi vonatkozásai kapcsán hangsúlyozta: nem árkokat, hidakat kíván az előadás révén építeni. A budapesti művész egy régebbi, illetve egy egészen friss, de egyformán katarktikus erejű kolozsvári élmény kapcsán úgy érzi: az előadás a megbékélés útján is kis lépést jelent.

Román színészek meghívására, a Román Operában…

 

‘I am hungarian…”

 

Ciganyasszsony_pataki eniko„Egy ideig a Szamosparton tanyáztunk, az Operaház udvarán. (vót rá paphír a nagyfönökthöl,biza na! Há elintézthék a tekintetesurak, valami Thámás, meg Szhábolcs vagy mi)… tegnap felszedtük a sátorfánkat… továbbállunk… de ősszel visszatérünk! Mint a madár! Lesz majd újra zene, tánc, szerelem… Cigányszerelem, amely összetöri a szíveket! Mégis – olyan jóóóóóóó!”

 

— olvasom Pataki Enikő (Lina) Facebook-oldalán. Ami engem illet, alig várom, hogy megtegyék, és a többi szereplőt is láthassam-hallhassam, megtapsolhassam.

Szerkesztette: Benkő Judit
Munkatárs: László Tibor
Fényképezte: Bori Tamás, Szabadi Péter

Szerkesztő: benko, 2016 június 29, 22:20 / actualizat: 2016 július 1, 10:27

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 16:53

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát

A parajdi bánykatasztrófa nyomán a folyóvizekbe jutott sószennyezés miatt ma összehívták a Hunyad megyei Vészhelyzeti Bizottságot –...

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát
„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 13:19

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”

Ma kezdődnek a IX. Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, és vasárnapig, június 22-ig tartanak. Ami biztosan újdonság lesz idén:...

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Próbára tett Teherán
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 11:57

Próbára tett Teherán

Egymást támadó felek, hírszerzési teljesítmény, régiós erőviszonyok átrendeződése. Mindez és további elemek alkotják a pénteken,...

Próbára tett Teherán
Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 08:12

Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk

Majdnem negyedszázadnyi idő az esélyegyenlőség szolgálatában – erre szegődött el Asztalos Csaba, aki eredetileg aktív politikusként...

Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 15:44

Új szakokra is lehet felvételizni a BBTE-n

Július 10-én kezdődik a nyári felvételi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Több mint harmincezer helyet hirdetnek alap-, mesteri és doktori...

Új szakokra is lehet felvételizni a BBTE-n
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 12:49

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME

Június 19-e ás 29-e között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának új fesztiválja, amely színházi és...

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Műsorok hétfő, 2025 június 162025 június 16, 16:54

Érettségi, diák- és tanárszemmel

Ma véget ért az érettségi nyári időszaka. Anyanyelvből vizsgáztak utoljára a kisebbségi nyelven tanuló diákok. Kolozsváron egy...

Érettségi, diák- és tanárszemmel