Listen Live Kolozsvári Rádió

Már nem „gyógyít6atlan” a csoporte1ső magyar válogatott

A teljes beszélgetés meghallgatható itt:

Már nem „gyógyít6atlan” a csoporte1ső magyar válogatott

Articol editat de zilahi.csaba, 23 június 2016, 13:24 / actualizat: 24 június 2016, 15:22

Beérett az a munka, amit az MLSZ még 2004 őszén eldöntött, hogy a válogatottat kiemeli a magyar fociból és megadja neki azokat a körülményeket, amelyek egy nyugati csapatnál is megvannak. Olyan szakmai stábot kapott, amely taktikailag, erőnlétileg és főleg mentálisan fel tudta hozni az erős európai csapatok szintjére” – mondta Boros Miklós. IMG_20160623_084918

Somogyi Botond: „Kiderült, hogy igenis van alapja annak, hogy huszonnégyre növelték a Franciaországba kijutó csapatok számát. Hiszen a legesélytelenebbeknek tartott negyedik „kalaposok” közül egyik sem végzett csoportjában az utolsó helyen. Albánia és Törökország kiesett ugyan, de harmadikok lettek, míg Izland, Wales és a két Írország továbbjutott. A harmadik „kalaposok” közül pedig a magyarok elsők lettek.

Óriási meglepetés volt, hogy a román válogatott csupán egy pontot tudott összegyűjteni. Boros Miklós szerint a legnagyobb probléma az erőnléti felkészítés volt, rossz volt az erőbeosztásuk. Az a kaszárnyaszellem, ami a szocializmusban Iordănescu idején működött, a mai játékosokkal már nem lehet eredményes. A két válogatott közötti különbséget Somogyi Botond így összegezte: „Húsz évvel ezelőtt a románok szívvel-lélekkel játszottak, míg a magyarok nem. Most úgy tűnik, fordult a kocka.

A teljes beszélgetés meghallgatható itt:

 

Etichete:
Észbontó nyertesek
Észbontó szerda, 6 július 2016, 14:20

Észbontó nyertesek

Telefonos vetélkedőnk, az Észbontó júliusi döntőjének nyertesei: A szegedi Hunguest Hotel Forrás Gyógy- és Wellness Szállodában...

Észbontó nyertesek
Észbontó! Mi a neve az ázsiai katicabogárnak?
Észbontó hétfő, 27 június 2016, 12:35

Észbontó! Mi a neve az ázsiai katicabogárnak?

Június 28-án folytatódik az Észbontó, a Kolozsvári Rádió telefonos kvízjátéka. Három fordulós játéksorozatunk második...

Észbontó! Mi a neve az ázsiai katicabogárnak?
Észbontó: hol festette Csontváry a legismertebb képét?
Észbontó hétfő, 20 június 2016, 13:06

Észbontó: hol festette Csontváry a legismertebb képét?

Június 21-én újraindul az Észbontó, a Kolozsvári Rádió telefonos kvízjátéka. Az első elődöntőben a következő kérdések is...

Észbontó: hol festette Csontváry a legismertebb képét?
Észbontó nyertesek
Észbontó péntek, 10 június 2016, 11:02

Észbontó nyertesek

Telefonos vetélkedőnk, az Észbontó júniusi döntőjének nyertesei: – a szegedi Hunguest Hotel Forrás Gyógy- és Wellness Szállodában...

Észbontó nyertesek
Észbontó hétfő, 30 május 2016, 16:44

Észbontó: melyik országban van Afrika legmagasabb csúcsa?

Május 31-én folytatódik az Észbontó, a Kolozsvári Rádió telefonos kvízjátéka. Három fordulós játéksorozatunk második...

Észbontó: melyik országban van Afrika legmagasabb csúcsa?
Észbontó hétfő, 23 május 2016, 19:44

Kik a legalacsonyabb bennszülöttek? Észbontó!

Május 24-én újraindul az Észbontó, a Kolozsvári Rádió telefonos kvízjátéka. Az első elődöntőben a következő kérdések is...

Kik a legalacsonyabb bennszülöttek? Észbontó!
Észbontó csütörtök, 21 április 2016, 13:11

Észbontó nyertesek

Telefonos vetélkedőnk, az Észbontó áprilisi játéksorozatának nyertesei: A szegedi Hunguest Hotel Forrás Gyógy- és Wellness Szállodában...

Észbontó nyertesek
Észbontó hétfő, 11 április 2016, 13:15

Észbontó: Miről nevezetes az Altamira-barlang?

Április 12-én folytatódik az Észbontó, a Kolozsvári Rádió telefonos kvízjátéka. Három fordulós játéksorozatunk második...

Észbontó: Miről nevezetes az Altamira-barlang?