Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: Széman Péter, egy rendhagyó nyugdíjas

Széman Péter Dr. Széman Péter a szilágysomlyói tüdőgondozó főorvosa, a Báthory István Alapítvány alapítója és elnöke, 2013 óta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke. Az EMKE, a Perspektíva és a Campus diákújságok közös rendezvényén, a „Nézz szembe a félelmeiddel, találkozz személyesen a sztereotípiáiddal” mottóval szervezett élő könyvtárban “nyugdíjas” címen olvastatta magát, pedig rá egyáltalán nem illenek a sorstársaira biggyesztett sztereotípiák. Amióta nyugdíjas, két helyen, két különböző városban dolgozik, és hobbija a civil élettel való foglalkozás.

 

 

 

szeman“Én nagyon szeretek orvos lenni, de nem szeretek egészségügyi szolgáltató lenni. Körorvos koromban bivalyszekéren is vezettem szülést, fogat húztam, hogy ne a kovács húzza, laborvizsgálatokat csináltam, szóval akkor orvos volt az ember.”

“Jó nézőként jelen lenni egy EMKE- rendezvényen, de nagyon jó mosogatni is, házigazdának lenni. Jó örömet szerezni, látni, hogy a közönség úgy megy haza, hogy kapott valamit az én közvetítésemmel.”

“Van-e olyan öreg, aki nem volt fiatal? De a fiatalból nem biztos, hogy lesz öreg… Nagyon fontos, hogy ép lélekkel tudjuk megélni az öregedést. Örüljünk annak, ami van, örvendjünk, ha kevésbé ép testben, de ép lélekkel tudunk résztvenni a mindennapokban, ha családi körben élünk, szeretet vesz körül, és mi is tudunk szeretetet adni. Nem kell több… Persze, egy kicsit dolgozunk, egy kicsit teszünk a közösségért, egy kis sikerélmény nagyon fontos. Ha ez megvan, azt mondjuk, hogy boldogok vagyunk, nem?”

“Lévén, hogy idősen másképp látod a világot, elfogadóbb vagy, mint a fiatal. Ugyanakkor makacsabb vagy, amit helyesnek vélsz, abból nem engedsz. Különben a tapasztalatot nem lehet átadni. Mindenkinek magának kell felépítenie a bölcsességét, minden nemzedéknek újra kell termelnie a kultúráját. Készen semmit nem lehet átadni” – vallja dr. Széman Péter pszeudo-nyugdíjas.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 május 27, 17:00 / actualizat: 2020 augusztus 5, 11:54

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 15:51

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok

A gazdasági megszorítások ellenére a kolozsvári önkormányzat idén közel 1 millió lejjel többet fordít a kulturális eseményekre a...

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 14:14

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását

Folytatódik a politikai patthelyzet: több napos egyeztetések és tárgyalások után sem jutott megállapodásra a parlamenti pártokkal Eugen...

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 09:58

Ihlet és lendület hét tételben

Blue Orchid Waltz – ezzel a címmel készíti első, várhatóan ősszel piacra kerülő albumát, Fodor Edina. Szerkesztőségünk munkatársa...

Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 17:38

Focikavalkád – I. rész

Rekordnagyságú mezőny, 3 országban 104 mérkőzés, mindez bő egy hónapon át. Mire érdemes figyelni, mennyire más egy tornán teljesíteni...

Focikavalkád – I. rész
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 15:50

Felújítják a dési Toroc fürdőt

4 és fél millió euróból újítják fel a dési Toroc fürdőt. Az önkormányzat arra számít, hogy a beruházást követően több, mint 50...

Felújítják a dési Toroc fürdőt
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:17

Hitből és reménységből templomot

Másfél millió lejjel támogatta tavaly a kormány a vallásügyi államtitkárságon keresztül – a Kolozs megyei Apahida református...

Hitből és reménységből templomot