Élő Kolozsvári Rádió

„Költő vagyok, ha kérdezik: badar madár”. Függőágyban Varró Dániel.

varro Késő tavaszi délután, a hétvége küszöbén, kívánhatnánk-e magunknak finomabbat, mint hogy kényelembe helyezkedve, egy tea, egy kávé mellett, vagy néhány szem epret majszolgatva „engedjük hozzánk jönni a szavakat”, az arcunkra mosolyt kanyarító verseket, dalokat? A nemrég Kolozsváron tartott Hatodik Ünnepi Könyvhét egyik legjobban várt, visszatérő vendége Varró Dániel költő, műfordító volt. Őt nem kell hosszan bemutatni, aki szülő, az bizonyára lapozgatja gyermekvers-köteteit. Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényét a kolozsvári színpadon is láthattuk. Varró Danit a közönségtalálkozóra elkísérte Molnár György, az Eszter-lánc mesezenekar énekes-gitárosa, akivel felváltva szólaltatták meg a verseket. A kurta eső után kisütött a nap, a lelkes és népes, kicsikből-nagyokból összesereglett közönség nagyokat nevetett, pont úgy, mint a két évvel ezelőtti közönségtalálkozón. Elöljáróban egy akkor tett kijelentésére emlékeztettük Varró Dánielt múlt pénteki fellépése előtt.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Varró Dániel:

KÁVÉHÁZ

Ott ült a költő egyszerű szívével,
amiben nem volt semmi rafinált,
s a süteményes pultot nézegette,
hol annyi csúcsos krém és muffin állt…
Kávéja mellé álmosan harapta
az önsajnálat sajtos bagelét,
mert úgy érezte, ő már percre tudja,
mit tartogat számára még a lét.
Ó, hajdan mennyit kóborolt az utcán
zöld HÉV után loholva ifian –
ma már a kávéházakat szerette,
hol zsongó háttérzaj meg wifi van.
Hol a közöny, e mísz pincérleányka
szétjárt papucsban klaffog zombimód,
s csak hallani, hogy kint a nagykörúton
hogy zúgnak el szőkén a kombinók.

S e kávéházi széphogy szegleten, hol
tejeskávét kavarva üldögélt,
hüvelykujjával megvakarta sűrűn
napi gondoktól terhes fültövét
(mit hajdanán hogy frekventált a múzsa!
úgy kellett kérni szinte már külön,
hogy ne csókolja már meg annyiszor – ma!
nagynéha bírja csípni csak fülön),
s amint a papírpohár oldalához
odakoppant tompán a halk kanál,
eszébe ötlött, hogy az ő korában
egy rendes költő meg van halva már,
és eltűnődött rajta, hogy letészi
a lantot, mely mint köztudott, nehéz,
de legkivált övé nehéz, a könnyű,
mit minden jöttment medvebocs lenéz,
és mérgesen gondolt a csillagára,
mi leszállóban volt és megkopott,
szórakozottan összedugta mégis
a márványasztalkán a laptopot,
költői kérdést intézett magához,
hogy: „nincs ehhez végsősoron korán?”
és megszokásból klimpírozni kezdett
e húrjavesztett, lappadt zongorán.

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 május 20, 17:00 / actualizat: 2020 augusztus 5, 11:53

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 15:51

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok

A gazdasági megszorítások ellenére a kolozsvári önkormányzat idén közel 1 millió lejjel többet fordít a kulturális eseményekre a...

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 14:14

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását

Folytatódik a politikai patthelyzet: több napos egyeztetések és tárgyalások után sem jutott megállapodásra a parlamenti pártokkal Eugen...

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 09:58

Ihlet és lendület hét tételben

Blue Orchid Waltz – ezzel a címmel készíti első, várhatóan ősszel piacra kerülő albumát, Fodor Edina. Szerkesztőségünk munkatársa...

Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 17:38

Focikavalkád – I. rész

Rekordnagyságú mezőny, 3 országban 104 mérkőzés, mindez bő egy hónapon át. Mire érdemes figyelni, mennyire más egy tornán teljesíteni...

Focikavalkád – I. rész
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 15:50

Felújítják a dési Toroc fürdőt

4 és fél millió euróból újítják fel a dési Toroc fürdőt. Az önkormányzat arra számít, hogy a beruházást követően több, mint 50...

Felújítják a dési Toroc fürdőt
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:17

Hitből és reménységből templomot

Másfél millió lejjel támogatta tavaly a kormány a vallásügyi államtitkárságon keresztül – a Kolozs megyei Apahida református...

Hitből és reménységből templomot