Listen Live Kolozsvári Rádió

Zenetér Lakkcipőben: Előtérben a tudós nők

A műsor vendége pedig szintén egy hölgy, Veress Enikő szociológus, a Kolozsvár Társaság ügyvezetője volt. Választásunk nem véletlen, hiszen városunk egyik legfontosabb és legtevékenyebb civil szervezete amellett, hogy a helyi kultúra, művészet, tudomány, sport minden ágát felöleli, jelentős események megszervezésével szolgálva ezeket, a közelmúltban rendezte meg a Kolozsvári nők a tudományos életben elnevezésű kerekasztal-beszélgetést, amely remélhetőleg egy hosszabb sorozat kezdete volt csupán. Ez helyet ad annak a vitának és párbeszédnek, amely sajnos társadalmunkban egyelőre háttérbe szorul, és amely a nők sokszor még mindig nem kellően értékelt társadalmi szerepét és helyét szeretné a lehető legpontosabb érvek és tények tükrében elénk tárni.

Articol editat de laszlot, 17 május 2016, 15:00 / actualizat: 19 május 2016, 12:26

A műsor vendége pedig szintén egy hölgy, Veress Enikő szociológus, a Kolozsvár Társaság ügyvezetője volt. Választásunk nem véletlen, hiszen városunk egyik legfontosabb és legtevékenyebb civil szervezete amellett, hogy a helyi kultúra, művészet, tudomány, sport minden ágát felöleli, jelentős események megszervezésével szolgálva ezeket, a közelmúltban rendezte meg a Kolozsvári nők a tudományos életben elnevezésű kerekasztal-beszélgetést, amely remélhetőleg egy hosszabb sorozat kezdete volt csupán. Ez helyet ad annak a vitának és párbeszédnek, amely sajnos társadalmunkban egyelőre háttérbe szorul, és amely a nők sokszor még mindig nem kellően értékelt társadalmi szerepét és helyét szeretné a lehető legpontosabb érvek és tények tükrében elénk tárni.

Házigazda: László Tibor

A fotókat Horváth László készítette

Maros megyében jelentős hó van a hegyekben
Helyi hétfő, 13 november 2023, 10:45

Maros megyében jelentős hó van a hegyekben

Jelentős havazás volt Maros megye hegyvidéki...

Maros megyében jelentős hó van a hegyekben
Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Helyi szombat, 28 október 2023, 15:47

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya

Tizenkettedik alkalommal szervezi meg véradó kampányát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem október 30-a és november 3-a...

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Mikrobusszal ütközött egy autó Felek közelében
Helyi kedd, 17 október 2023, 13:20

Mikrobusszal ütközött egy autó Felek közelében

Közúti baleset történt kedd délben a Kolozsvár melletti Felek közelében: egy mikrobusz ütközött egy személygépkocsival, többen...

Mikrobusszal ütközött egy autó Felek közelében
Ingyenes fogászati ellátás Kolozsváron a kisnyugdíjasoknak
Helyi csütörtök, 28 szeptember 2023, 15:15

Ingyenes fogászati ellátás Kolozsváron a kisnyugdíjasoknak

A kolozsvári Polgármesteri Hivatal növelné az ingyenes fogászati ellátásra jogosultságot nyújtó...

Ingyenes fogászati ellátás Kolozsváron a kisnyugdíjasoknak
Helyi hétfő, 18 szeptember 2023, 09:51

Harci eszközökre figyelmeztető Ro-Alertet küldtek ki tegnap este Tulcea megyében

Ismét RO-ALERT üzenetben figyelmeztették tegnap este a Tulcea megye északi részén lakókat, hogy harci eszközök alkatrészei zuhanhatnak le...

Harci eszközökre figyelmeztető Ro-Alertet küldtek ki tegnap este Tulcea megyében
Helyi szombat, 16 szeptember 2023, 11:34

Több helyen gondot okozott a péntek esti vihar Kolozsváron

Több tucat házat, udvart, pincét, garázst és lépcsőházat öntött el a víz a tegnap este lezúduló eső után...

Több helyen gondot okozott a péntek esti vihar Kolozsváron
Helyi szerda, 23 augusztus 2023, 08:17

Még idén elkészülhet az autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő út

Még idén befejeződhet az A3-as autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő út építése – mondta Sorin...

Még idén elkészülhet az autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő út
Helyi kedd, 25 július 2023, 17:10

Emil Boc: megmarad az Egyetem utcai fák többsége

Az Egyetem utcai fák többsége megmarad – jelentette be kedden Emil...