Élő Kolozsvári Rádió

Drob, avagy bárányfasírt

A bárányhús nagyon megosztja az embereket: vagy nagyon szeretik, vagy hallani sem akarnak róla. Köztes megoldás lehet a drob, azaz bárányfasírt. Ezt olyanok is megeszik, akik amúgy nem rajongnak a bárányhúsért. WEB Drob

Szóval, hozzávalók: 1 kg bárány belsőség, 2 nyers tojás, 3 keményre főtt tojás, 1 kisebb hagyma, 3 szál zöldhagyma, só, bors, olaj.

Elkészítése: a bárány belsőségeit megpucoljuk, felvágjuk, és megfőzzük, majd hagyjuk hűlni. Az apróra vágott hagymát az olajban megdinszteljük. Közben megfőzzük a 3 tojást keményre.  Ledaráljuk a belsőségeket és a hagymát is. A tojást apróra vágjuk fel. Összekeverjük a belsőségeket a 2 nyers tojással, a hagymával, a 3 főtt tojással, a sóval és borssal. Hosszúkásra formázzuk, alufóliába vagy sütőpapírba tesszük, és előmelegített sütőben 170 fokon megsütjük. Hagyjuk kihűlni, majd éles késsel szeleteljük. Krumplipürével, salátával tálaljuk. Jó étvágyat kívánok!

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2016 április 27, 08:48 / actualizat: 2016 április 27, 10:14

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”
Hangoló hétfő, 2025 június 302025 június 30, 12:02

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”

Megszámlálhatatlanul sok élményt gyűjthettek, akik az elmúlt napokban ellátogattak a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre: az írókkal,...

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”
Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!
Hangoló péntek, 2025 június 272025 június 27, 13:27

Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!

Art Mansion – ahol az ihlet otthon van. Ezzel a címmel rendeznek „kreatív nyílt napot” június 28-án, szombaton 14 órától a...

Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!
Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában
Hangoló kedd, 2025 június 242025 június 24, 17:51

Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában

Mikszáth Kálmán a várak királyának nevezte a vajdahunyadit, amelyet 1409. október 18-án kelt levelében Luxemburgi Zsigmond adományozott...

Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában
Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa
Hangoló péntek, 2025 június 202025 június 20, 18:16

Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa

Olaszország és Szlovénia határán tartotta meg legutóbbi találkozóját az Európai Unióban kisebbségi és regionális nyelveken megjelenő...

Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa
Hangoló szerda, 2025 június 182025 június 18, 13:19

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”

Ma kezdődnek a IX. Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, és vasárnapig, június 22-ig tartanak. Ami biztosan újdonság lesz idén:...

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Hangoló kedd, 2025 június 172025 június 17, 12:49

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME

Június 19-e ás 29-e között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának új fesztiválja, amely színházi és...

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME
Hangoló kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Hangoló hétfő, 2025 június 162025 június 16, 11:57

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával

Pénteken, június 13-án kezdődött és vasárnapig tart Kolozsváron a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, amely kétszáznál is több...

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával