Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér Lakkcipőben: Kovács Zoltán, az Ekklesia gyülekezet lelkésze

Az Ekklesia Keresztény Gyülekezet 1989-ben alakult meg, így idén március 6-ikán immár fennállásának 27-ik évfordulóját ünnepelhették hívei egy gospel zenével még ünnepibbé tett, különleges hangulatú istentisztelet keretében.

12819370_444652342400123_6819791804016565391_o12829222_444652429066781_5927915827764147432_o

 

 

 

 

 

 

 

A Zenetér Lakkcipőben március 30-ikai műsorának meghívottja Kovács Zoltán, a gyülekezet kolozsvári lelkésze volt, aki egyben mint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem doktorandusa is bemutatkozott hallgatóinknak.

Megismerhettük az Ekklesia Gyülekezet tavaly Nyíregyházán könyv formájában is megjelent bemutatkozó iratát és hitvallását. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy miként határozza meg önmagát a többi keresztény felekezettel való kapcsolatában a szeretet és elfogadás elvét mindennél fontosabbnak tartó, az emberek és felekezetek közötti HÍDként tevékenykedő gyülekezet.

A műsor házigazdája: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2016 április 7, 16:52

magyar ház trunk
Helyi hétfő, 2024 augusztus 122024 augusztus 12, 09:10

Leégett a magyar ház Trunkon

Leégett a csángóföldi Trunk település magyar háza tegnap délután – közölte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a Facebook-oldalán....

Leégett a magyar ház Trunkon
sf pantelimon
Helyi csütörtök, 2024 augusztus 82024 augusztus 8, 11:50

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban

Őrizetbe vették a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített...

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban
medve
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 17:17

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt a medvepopuláció kezelését szolgáló új...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben
Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 09:43

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt

Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt keddi baleset...

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt
Helyi csütörtök, 2024 június 202024 június 20, 11:09

Ingyen Untoldozhatnak a színtízesre érettségizők

Idén is ingyenes belépőt kapnak az Untoldra a színtizessel érettségizők. A kolozsvári zenei fesztivál közleménye szerint a nulla értékű...

Ingyen Untoldozhatnak a színtízesre érettségizők
Helyi kedd, 2024 június 182024 június 18, 13:16

Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében

Nem teltek be a magyar óvodai helyek Kolozsváron, a beiratkozás első szakaszában. A Megyei Főtanfelügyelőség eddigi adatai szerint még 124...

Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében
Helyi kedd, 2024 június 182024 június 18, 08:24

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát, Mihai Rust. A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélésben való...

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát
Helyi péntek, 2024 június 142024 június 14, 13:22

Végleges eredmény: RMDSZ-es többség a Szatmár megyei tanácsban

Az RMDSZ-nek lesz a legtöbb képviselője a Szatmár megyei tanácsban – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből. E...

Végleges eredmény: RMDSZ-es többség a Szatmár megyei tanácsban