Hadd szóljon!

Függőágyban: Törököt fogtam, nem ereszt…

cigi1 Ma van a Bolondok Napja. Az is bolond, aki valaha rágyújtott egy cigarettára, majd a rabja lett, így rólunk, dohányosokról szól ez a műsor. A fölöttünk szigorúan pálcát törő, a bennünket lesajnáló nemdohányosokat nem szeretnénk untatni, tehát gondolják meg, hogy érdemes-e szívniuk a más füstjét társaságunkban. Két hete lépett életbe a zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön, játszótéren, szolgálati kocsiban rágyújtást tiltó törvény, de megátalkodott dohányosok már keresik a törvénymódosítás kiskapuit. Mert a cigarettea rettenetes nagy úr, még akkor is, ha azok, akik nem a rabjai, fölényesen legyintenek: le kell szokni róla és kész. Sokaknak ez dícséretesen sikerül is, mások eredménytelenül próbálkoznak egy életen át. A kutatások szerint a hazai felnőtt lakosság egyharmada dohányos és közülük minden negyedik már megpróbált leszokni szenvedélyéről, sikertelenül.

DEGI CSABA

Dr. Dégi Csaba addiktológus, drogprevenciós szakember a következőket javasolja a cigaretta letevését fontolgatóknak:

– el kell kiabálni, hogy le akarsz szokni a cigarettáról
– a leszokás egy lelki folyamat, erre fel kell készítenünk magunkat, majd egyből kell félretenni, egy megtervezett dátumon
– az első két napon folyamatosan le kell foglalnunk magunkat
– a leszokás teljes életmódváltást követel, odafigyelést a táplálkozásra, kerülni kell a szénhidrátokat, mert azok növelik a sóvárgást
– sok vizet kell inni
– töltsünk időt nemdohányosokkal
– gyászoljuk el finom kis cigarettánkat, legalább három hétnek kell eltelnie, hogy feldolgozzuk a veszteséget
– az elektromos cigaretta is függőségben tart, tehát nem jelent leszokást, szabadulást.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Articol editat de csatari.melinda, 1 április 2016, 17:13 / actualizat: 5 augusztus 2020, 11:50

Schoolnews pont csoport diákújság
Műsorok hétfő, 27 május 2024, 14:55

Médiatudatosság diákoknak

SchoolNews címen újságírásról és tartalomgyártásról szóló képzési programot hirdetett a PONT csoport kolozsvári középiskolás...

Médiatudatosság diákoknak
Tóközi Református Óvoda
Műsorok szombat, 25 május 2024, 08:30

Huszonötödik születésnapját ünnepli a Tóvidéki Református Óvoda

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli május 25-én, szombaton délelőtt 11 órától a Tóvidéki Református Óvoda, egyházi és világi...

Huszonötödik születésnapját ünnepli a Tóvidéki Református Óvoda
Jézus Krisztus Szupersztár Novák Péter
Műsorok péntek, 24 május 2024, 14:28

„Minden nap egy halált, minden nap egy feltámadást!”

„Minden nap egy halált, minden nap egy feltámadást! – erre is taníthat bennünket Jézus 2000 éves története. Vagy egy másik...

„Minden nap egy halált, minden nap egy feltámadást!”
epreskerti majális
Műsorok péntek, 24 május 2024, 12:50

Vasárnap irány Szamosújvár, déltől Epreskerti majális!

Vasárnap délben startol a VI. Epreskerti majális Szamosújváron, délután 4 óráig onnan közvetít a Kolozsvári Rádió. Hét óra a...

Vasárnap irány Szamosújvár, déltől Epreskerti majális!
Műsorok péntek, 24 május 2024, 12:19

Még hétfőig ajánlhatjuk fel adónk 3,5 százalékát

A magánszemélyek május 27-ig, azaz hétfőig ajánlhatják fel adójuk 3,5%-át valamelyik civil szervezetnek vagy egyháznak. A felajánláshoz...

Még hétfőig ajánlhatjuk fel adónk 3,5 százalékát
Műsorok csütörtök, 23 május 2024, 17:27

Előadás a 110 éves magyar animációról Kolozsváron

Idén 110 éves a magyar animáció. A magyar animáció kezdeteiről tart előadást Kolozsváron Bartók István budapesti irodalomtörténész,...

Előadás a 110 éves magyar animációról Kolozsváron
Műsorok szerda, 22 május 2024, 17:49

Életmentő bizakodás

Naponta tornászik, örömmel végez kerti munkát, a Liverpoolnak drukkol. Számokban így lehetne jellemezni: 15 évesen kerül lágerbe, 80...

Életmentő bizakodás
Műsorok szerda, 22 május 2024, 17:30

Milyen volt az idei eperszezon?

Végéhez közeledik az eperszezon. Már vannak gazdák, akik lezárták az idei szezont, de az általános idényzárást jövőhét első napjaira...

Milyen volt az idei eperszezon?