Élő Kolozsvári Rádió

Arafat-ellenes miniszteri hangulat

A kormány ellenőrző testülete kifogásolja a beavatkozás módját a Colectiv tragédia során. Felmerült annak lehetősége is, hogy Raed Arafat orvost felmentsék tisztségéből.

A SMURD létrehozója úgy gondolja, hogy bizonyos érdekcsoportok akarják megszerezni a Rohammentő szolgálat felügyeletét, ezért éri őt egyre erősebb támadás. Mint elmondta: a tragédiát követően a közvélemény 9-es vagy annál nagyobb jeggyel „osztályozta” a beavatkozás mikéntjét. Az orvos elmondta: azzal vádolják, hogy kaotikus volt a mentés – de mint fogalmazott, ilyen esetekben ez a kép jellemző: sérültek a földön fekve, az útszélen ülve, remegve-sírva.

Hozzátette: a riasztást követően 61 egyszerű, és 3, több sérült szállítására alkalmas mentőautó vonult a helyszínre. A tűz kitörésétől számított másfél órán belül pedig, minden sérült kórházba került. Raed Arafat szerint ha szigorúan betartják a mentési protokollumot – amely előírja, hogy égési sérültet égés-sebészeti kórházba kell szállítani, akkor már az első órákban sokkal több lett volna a halottak száma. Így, hogy valamennyi fővárosi kórházba vihettek embereket, gyorsabban segíthettek mind az égési sérülést, mind a füstmérgezést szenvedteken. Mellesleg, az égés-sebészeti kórház képtelen lett volna önmagában ellátni annyi sérültet – tette hozzá Raed Arafat.

antena3

Szerkesztő: banyai.margo, 2016 március 29, 08:29 / actualizat: 2016 március 29, 13:18

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia