Élő Kolozsvári Rádió

Opera: Nikolaus Harnoncourt emlékére (Előzetes)

20140723nikolaus-harnoncourt „Minden muzsikus elolvashatja a zenét, tanulmányozhatja a kort és törekedhet a korrektségre. De számomra a kérdés mindig az, miért írt a zeneszerző az adott módon. És ez az, ami sohasem hagy nyugton: a tartalom, nem a forma„-vallotta, és válaszai e kérdésekre sokfélék voltak, az idők múlásával változóak, de világviszonylatban jelentős hatást gyakoroltak a zenei interpretációra.

Nikolaus Harnoncourt (1929-2016) szívszorító, kézzel írott levélben köszönt el decemberben a bécsi Musikverein közönségétől, egy nappal a 86-ik születésnapja előtt. Azon az estén ő vezényelte volna zenekara, a Concentus Musicus Bach-koncertjét a Musikvereinban. A levélben, amelyet fakszimileként a programfüzethez csatoltak, Harnoncourt kevés szóval vett sejthetően végső búcsút a pódiumtól és a közönségtől.
„Testi erőm megparancsolta, hogy lemondjak további terveimről. Szokatlanul mély kapcsolat épült ki a pódiumon lévők és Önök között – egy boldog felfedező közösség voltunk. Sok minden meg fog maradni. Az ez évi ciklus még az én szándékaim szerint zajlik, legyenek hűek hozzá.”

Nikolaus Harnoncourt elsősorban a régizene újszerű, szenvedélyesen élő hangvételű olvasatával gyakorolt erős hatást a zene tolmácsolására. Fantasztikus mennyiségű felvételt hagyott ránk örökségül. Emlékére operafelvételeiből válogatunk, zenekara, a Concentus Musicus Wien közreműködésével.

 

Sorsok az operaszínpadon. Vasárnap délutánonként 5 órától, Benkő Judittal.

Szerkesztő: benko, 2016 március 13, 16:28 / actualizat: 2016 március 14, 11:53

Még jóval arrébb lesz a vég
Műsorok szerda, 2025 március 192025 március 19, 10:05

Még jóval arrébb lesz a vég

Kiadós telefonbeszélgetésen egyeztetett kedd este Donald Trump és Vlagyimir Putyin a kétoldalú kapcsolatokról, de főleg az ukrajnai...

Még jóval arrébb lesz a vég
Várjuk a gólyákat
Műsorok szerda, 2025 március 192025 március 19, 09:58

Várjuk a gólyákat

Március elsején indította el a Milvus Csoport a sáromberki gólyakamerákat, hogy a rajongók elcsípjék a pillanatot, amikor a két megfigyelt...

Várjuk a gólyákat
Milyen esélyekkel indulnak a „szuverenisták”?
Műsorok kedd, 2025 március 182025 március 18, 17:44

Milyen esélyekkel indulnak a „szuverenisták”?

A magukat szuverenistáknak nevező államelnökjelöltek egyike nyerheti Romániában a megismételt választás első fordulóját – derült...

Milyen esélyekkel indulnak a „szuverenisták”?
Ahol a film több, mint az egyperces videó
Műsorok kedd, 2025 március 182025 március 18, 13:40

Ahol a film több, mint az egyperces videó

Hat alkotócsoport készíthet idén kisfilmet a Filmtett Egyesület 20. táborában. Filmes szakmából ismert, visszatérő mentorok segítik a...

Ahol a film több, mint az egyperces videó
Műsorok kedd, 2025 március 182025 március 18, 10:41

A szigorú karantén az egyetlen megoldás a száj- és körömfájás korlátozására

Szigorú járványmegelőző intézkedéseket rendeltek el Romániában azért, hogy a ragadós száj- és körömfájás ne terjedjen át...

A szigorú karantén az egyetlen megoldás a száj- és körömfájás korlátozására
Műsorok kedd, 2025 március 182025 március 18, 10:38

Egy század csigahéjban

Nagy Borbála A huszadik század csigahéjban. Önéletrajzi jegyzetek című könyvének bemutatójára került sor múlt héten az EME kolozsvári...

Egy század csigahéjban
Műsorok hétfő, 2025 március 172025 március 17, 19:05

Szolidaritás és katarzis

Nem szűnik, sőt, újabb szintre lépett a Vucsics-rendszer elleni tiltakozás Szerbiában. Belgrádot szinte kinőtte a hétvégi megatüntetés,...

Szolidaritás és katarzis
Műsorok hétfő, 2025 március 172025 március 17, 17:18

Próbavizsgáznak a nyolcadikosok

Ma kezdődött a nyolcadikosok próbavizsgája a román nyelv és irodalom tantárggyal. Kedden matematikából, szerdán pedig anyanyelvből...

Próbavizsgáznak a nyolcadikosok