Élő Kolozsvári Rádió

Laczkó Vass Róbert: Mellőzzük a romantikát

Laczko_Vass_Robert

Laczkó Vass Róbert

Jövő héten születésnapja lesz a Kolozsvári Rádiónak. A hatvankettedik. Ezt meg is ünnepeljük hétfő délután fél öttől a rádió nagytermében.

Zenés-lírai történelemleckével, görbe tükörrel, fekete zongorával, médiadíj-átadással. A Hangoló vendége Laczkó Vass Róbert színművész és Rostás-Péter István, főszerkesztő-helyettes volt.

„Mellőzzük a romantikát, azt a történelemszemléletet, ami jellemzi a közgondolkodásunkat. Inkább arra fókuszálunk, hogy a mi Kárpát-medencei létünk hogyan emészthető meg, nem csak a tragédiák, hanem az elgondolkodtató események tükrében is” — mondja Laczkó Vass Róbert.

 

A színművész így fogalmazza meg a zenés történelemóra alapfelvetését: „Mi lett volna, ha nem István a győztes, hanem Koppány? Mi lett volna, ha a ’48-as forradalom idején átlovagol a Bering-szoroson egy csapat indián, és Bem apó megsegítésére siet?”

 

„Volt a Kolozsvári Rádióban egy Versajándék című sorozat, mindig próbáltuk a lírai vonulatot erősíteni, fenntartani. Úgy érzem, hogy — teljesen más tálalásban — ez a műsor folytatja az üzenetet, hogy van líra, érdemes ráfigyelni, van üzenete, és lehet úgy is csomagolni, ahogy eddig nem szoktuk meg”– fűzi hozzá Rostás-Péter István.

szuletesnap_plakat_laczko_dijazas

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 március 10, 16:45 / actualizat: 2016 március 14, 18:51

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel