Élő Kolozsvári Rádió

Unitárius Egyház: érthetetlen Tőkés László kitüntetésének visszavonása

Tőkés László Traian Băsescutól vette át a kitüntetést

Tőkés László Traian Băsescutól vette át a kitüntetést

Megdöbbentőnek és érthetetlennek tartja a Magyar Unitárius Egyház Klaus Johannis elnök döntését, amellyel visszavonta a Románia Csillaga érdemrendet az 1989. évi temesvári népfelkelés kirobbantójától, Tőkés Lászlótól. Az Unitárius Egyház szerint a történelmi tettek megítélésének szokatlan módja ez, és megalázó üzenet mindazoknak, akik áldozatot vállaltak és szenvedtek a rendszerváltozásért.

„A temesvári népfelkelést illetően régóta célzatos történelemhamisítás zajlik Románia-szerte, miközben negyedszázados reményeink csak részlegesen teljesültek. A kommunista rendszer államhatalmi bűneinek elkövetői többnyire nem feleltek tetteikért, az áldozatok méltányos kárpótlására nem került sor, sőt, a korabeli haszonélvezők 1989 után sikeresen érvényesítették politikai és gazdasági helyzetelőnyüket” – olvasható a Bálint Benczédi Ferenc püspök által aláírt közleményben.

Magyar Unitárius Egyház

Szerkesztő: bardosmaria, 2016 március 8, 10:17 / actualizat: 2016 március 8, 13:22

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Hírek csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:07

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?

Újra napirenden Románia és Moldova egyesülése. Az SOS Románia párt nyújtott be erről törvénytervezetet a parlamentbe április közepén....

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Hírek kedd, 2026 június 232026 június 23, 10:21

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat

Romániának sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő. Facebook-bejegyzésében...

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 23:46

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát

Késő esti ülésén elutasította a parlament együttes ülése Adrian Veștea kinevezett miniszterelnök kormányát. A szükséges 233 helyett...

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 08:01

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea

Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök vasárnap benyújtotta a parlamentnek kormánya programját és a miniszterjelöltek névsorát. A kabinet...

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 16:15

Teljes patthelyzet a kormányalakításban

A korábbi tervekkel ellentétben nem nyújtotta be ma kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját a parlamentbe Adrian Veștea...

Teljes patthelyzet a kormányalakításban
Hírek kedd, 2026 június 162026 június 16, 14:09

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában

Az RMDSZ politikusai hétfőn találkoztak Adrian Veștea kijelölt miniszterelnökkel, aki kormányzati részvételt ajánlott a Szövetségnek. Az...

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában
Hírek csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 08:41

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását

Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy vegyék le a...

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását
Hírek szerda, 2026 június 102026 június 10, 13:18

Elromlik az idő

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán. A meteorológusok szerint...

Elromlik az idő