Listen Live Kolozsvári Rádió

Megvan az Oscar is! – Győzött a Saul fia

Molnar_Levente_OscarCannes-ban elnyerte a kritikusok fődíját, Los Angelesben az Aranyglóbuszt, most meg a 88. Oscar Gálán tapsoltak neki. Nemes Jeles László Saul fia című első nagyjátékfilmjének sikere töretlen.

Megvan az Oscar is! – Győzött a Saul fia
Foto: Molnár Levente az öltözőben

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 29 február 2016, 06:08 / actualizat: 1 március 2016, 15:45

Magyar film egyetlen alkalommal nyert Oscart, 1981-ben Szabó István Mephistoja. Ugyancsak Szabó Hannusen címü filmje 27 éve volt a legjobb öt között.

Romániában kevesen látták a Saul fiát. Pár napja vetítették Marosvásárhelyen, amúgy csak azoknak van fogalmuk róla, akik gyakran megfordulnak Magyarországon. Március 11-étől pótolhatjuk lemaradásunkat, és végre tájainkon is érdemben szólhatunk a filmről.

Az elmúlt hónapokban a világ különböző sarkain született kritikák mind-mind dícsérték a filmet. A Variety szerint

„ennyire zord és makacsul végigvitt ábrázolásmódra még nem volt példa a holokauszttal foglalkozó filmek történetében”.

A Sight and Sound főszerkesztője a film hangsávját az egyik

„legrémisztőbb hangjátéknak”

nevezte, a Hollywood Reporter a film fő erősségének Erdély Mátyás képeit tartja, a Screen Daily pedig

„hipnotikus erejű”

alakításnak nevezi Röhrig Géza játékát.

Molnár Levente az öltözőben

Molnár Levente az öltözőben

Itthon, Erdélyországban is a Saul fiától visszhangos a tér, hiszen kolozsvári színművész, Molnár Levente játssza benne a második legfontosabb szerepet. Nagyon jó érzés, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadáról, vagy a TIFF-ről, vagy a casting irodájáról, vagy a Hangzó Csoda című remek közösségi pillanatról ismert Molnár Leventét újabban a világ legfontosabb filmes eseményein látjuk, amint tehetséges csapattársaival együtt fogadják a nézők elismerő tapsát. Minden alkalommal szorítunk neki, vele örülünk, lájkoljuk a megosztott fotóit, és várjuk, hogy jöjjön haza és meséljen nekünk. Molnár Levente  rendkívül hálás Nemes Jeles Lászlónak és csapattársainak, hogy résztvehetett a Saul fia létrehozásában, és meg van győződve arról, hogy a film sikerének titka is a csapatban keresendő.

Mielőtt az Amerikai Egyesült Államokba repült volna, a következőket mondta a Kolozsvári Rádiónak:

„Nem lettem sem jobb, sem rosszabb színész egy éjszaka alatt, vagy egy szmokingtól. Az életemnek, a karrieremnek egy fázisában vagyok, amikor megadatott, hogy néhány érdekes helyre bekukkinthattam. Ennek hamarosan vége. Azok az igazán fontos dolgok, amikor az emberek, barátok össze tudnak gyűlni, és egymás szemébe tudnak nézni. Igen, a munka is fontos. Szoktunk viccelődni, hogy jó munka nincs, miközben tudjuk, hogy igenis van, és azt nagyon szeretjük csinálni. De azon sincs rajta a lényeg, és úgy érzem, hogy ezt mindig egy kicsit későn fedezzük fel, beleértve magamat is. Azért néha ki kell húzni mindent az áramból, és megadni arra az időt, hogy a jelenben, a saját életünkben tudjunk élni. Ott vannak a fontos dolgok.”

Molnár Levente színművésszel most számos lehetőség szembejön: sok emberrel találkozik, forgatókönyveket juttatnak el hozzá, együttműködéseket ajánlanak. De ő nem akar túlzásokba bocsátkozni, bár bevallottan jólesik a figyelem.

„Nem érzem a kényszerét annak, hogy muszáj valaminek történnie. Jaj, Istenem, rögtön ide nekem a bikát (mert a medvével ugye már megvolt a verekedés), és akkor én most azzal meg fogok küzdeni. Nem kívánok erőszakosan bevonni változásokat az életembe csak azért, mert változnia kellene az életemnek. Engem nem sürget semmi. Olyan projektekben szeretek részt venni, ahol provokálva vagyok szakmailag, ahol tényleg az van, hogy valami miatt nekem kell ott lenni.”

– mondotta Molnár Levente kolozsvári színművész, mielőtt a 88. Oscar Gálára repült volna Los Angelesbe.

kolozsvári rádió

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány