Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Molnár Levente goes to Hollywood, azaz hajrá, Saul fia!

Molnar_Levente_Oscar

Molnár Levente az Oscar „lábánál”

Molnár Levente kolozsvári színművészt az utóbbi hónapokban gyakrabban láttuk ünnepi fotókon, mint hús-vér valójában. A világot járja, és Nemes Jeles László „Saul fia” című első nagyjátékfilmje sikerének örül csapattársaival közösen. Időnként akadnak napok, hetek, amikor visszatér közénk – játszani a színházban, meglátogatni édesanyját,  elbeszélgetni a barátokkal, – ilyenkor többen is faggatjuk: milyen, miért, hogy, azért-e, meddig, miként, vajon stb.

„Nem lettem sem jobb, sem rosszabb színész egy éjszaka alatt, vagy egy szmokingtól. Az életemnek, a karrieremnek egy fázisában vagyok, amikor megadatott, hogy néhány érdekes helyre bekukkinthattam. Ennek hamarosan vége. Azok az igazán fontos dolgok, amikor az emberek, barátok össze tudnak gyűlni, és egymás szemébe tudnak nézni. Igen, a munka is fontos. Szoktunk viccelődni, hogy jó munka nincs, miközben tudjuk, hogy igenis van, és azt nagyon szeretjük csinálni. De azon sincs rajta a lényeg, és úgy érzem, hogy ezt mindig egy kicsit későn fedezzük fel, beleértve magamat is. Azért néha ki kell húzni mindent az áramból, és megadni arra az időt, hogy a jelenben, a saját életünkben tudjunk élni. Ott vannak a fontos dolgok.”

Molnár Levente napokkal ezelőtt elutazott Los Angelesbe, most azt a környezetet ízlelgeti. Indulás előtt faggattuk. Gergely Zsuzsa összeállítása.

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2016 február 26, 13:22

Lovaskavalkád Mákófalván
Lendületben hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 09:28

Lovaskavalkád Mákófalván

Vasárnap tartják a kalotaszegi Mákófalván az első Lovaskavalkádot, a Táltos lovastanyán. Az eseményen lesz lovastorna és -íjászat,...

Lovaskavalkád Mákófalván
Egyenesen a Babafarmról repült be hozzánk Oszkár
Lendületben csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 08:35

Egyenesen a Babafarmról repült be hozzánk Oszkár

Világsztár is vásárlója Szabó Tünde bábkészítőnek, aki a Kolozsvári Magyar Napok kabaláját, Oszkárt is elkészítette. Vele...

Egyenesen a Babafarmról repült be hozzánk Oszkár
Főszerepben „a hangszerek királynője”
Lendületben péntek, 2025 június 62025 június 6, 13:29

Főszerepben „a hangszerek királynője”

A Filharmónia Magyarország idén is megszervezi az Orgonák éjszakáját, pünkösd szombatján párhuzamosan számos helyszínen. Erdélyből és...

Főszerepben „a hangszerek királynője”
Éjbe nyúlóan társasjátékozni
Lendületben csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 13:58

Éjbe nyúlóan társasjátékozni

Társasjátékok éjszakáját szervez a Kubuk csapata szombaton Kolozsváron. Este 8-tól éjszaka 1-ig a Planetarium kávézóban több tucatnyi...

Éjbe nyúlóan társasjátékozni
Lendületben péntek, 2025 május 92025 május 9, 12:22

Idén is „kifutnak a dombok közé” Krasznán

Május 16-ig lehet jelentkezni a Run To The Hills idei kiadására, melyet május 24-én szerveznek meg a Szilágy megyei Krasznán. A futóversenyt...

Idén is „kifutnak a dombok közé” Krasznán
Lendületben kedd, 2025 április 12025 április 1, 13:00

Tavasszal is könyvturi a Szabók bástyájában

Idén tavasszal ismét megnyílik a könyvvadászok paradicsoma: április 4-5. között zajlik a Szabók Bástyájában, Kolozsváron a XI....

Tavasszal is könyvturi a Szabók bástyájában
Lendületben szerda, 2025 március 262025 március 26, 08:18

Indul Kökény Attila turnéja

Négyállomásos erdélyi miniturnéra indul Kökény Attila, akit élőzenekar és Rakonczai Viktor zeneszerző is elkísér. A programról, a zenei...

Indul Kökény Attila turnéja
Lendületben hétfő, 2025 március 102025 március 10, 11:30

Indul Dancs Annamari turnéja

Március 10-én ötállomásos erdélyi turnéra indul Dancs Annamari. Meghívott vendégként Serbán Attila is színpadra áll a sepsiszentgyörgyi...

Indul Dancs Annamari turnéja