Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Legyen mese! – „A kétbalkezes varázsló” Kolozsváron

Aketbalkezes_boldogsagKülönböző okokból varázstalanított világunkba muszáj visszalopnunk a mesét, melyre gyereknek, felnőttnek egyaránt szüksége van. Csodák nélkül keserűek, mosolytalanok vagyunk és ráncosodik a homlokunk.

Hogyan kell visszalopni a mesét a mindennapjainkba? Ahogyan Békés Pál teszi „A kétbalkezes varázsló” című meseregényében illetve színpadi művében,  és ahogyan a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei szinte tapinthatóvá varázsolják mindazt, amit legtöbbször csak képzeletünkre bíznánk.

Béres László rendezővel beszélgetünk „A kétbalkezes varázsló”-ról, amelyet az egész családnak ajánl. Gergely Zsuzsa összeállítása.

Aketbalkezes_trio

 

Fitzhuber Dongót, a kétbalkezes varázslót Laczkó Vass Róbert színművész játssza. Annyira bizonytalan az erejét és hitét illetően, hogy még azt sem tudja, az előadásban hol a helye. Ezért kis hátizsákjával, sűrű mentegetőzések közepette a nézők között bukkan fel. Még szerencse, hogy Lőwy doktor bácsi megmutatta neki, merre van a színpad, másként talán a pincében vagy a sarki üzletben kötött volna ki.

A következőkben Laczkó Vass Róbert színművészt faggatjuk Dongó szerepéről.

 

„A kétbalkezes varázsló” című előadás legközelebb február 19-én, pénteken este 7 órától látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében.

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2016 február 12, 15:59 / actualizat: 2016 február 12, 17:37

Indul Kökény Attila turnéja
Lendületben szerda, 2025 március 262025 március 26, 08:18

Indul Kökény Attila turnéja

Négyállomásos erdélyi miniturnéra indul Kökény Attila, akit élőzenekar és Rakonczai Viktor zeneszerző is elkísér. A programról, a zenei...

Indul Kökény Attila turnéja
Indul Dancs Annamari turnéja
Lendületben hétfő, 2025 március 102025 március 10, 11:30

Indul Dancs Annamari turnéja

Március 10-én ötállomásos erdélyi turnéra indul Dancs Annamari. Meghívott vendégként Serbán Attila is színpadra áll a sepsiszentgyörgyi...

Indul Dancs Annamari turnéja
Tompaházi református templom őrei
Lendületben hétfő, 2025 február 172025 február 17, 15:56

Tompaházi református templom őrei

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tizedikeseinek egy csoportja a tompaházi református templom örökségének őrzői. Erről beszéltek ma a...

Tompaházi református templom őrei
Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 13:26

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban

Idén is megszervezik a kisállat-kiállítást a Kolozsvárhoz közeli Gyaluban. Ez alkalommal is lesznek „meglepetésvendégek”: emuk...

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 12:38

Szalonnafeszt Szilágysámsonban

Szombaton szervezik meg a Szilágy megyei Szilágysámsonban, immár harmadik alkalommal a Szalonnafeszt rendezvényt. Tökéletes párosítás a...

Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Lendületben péntek, 2024 november 292024 november 29, 09:50

Berobbant az új DreamFlow!

Alig telt el néhány hét azóta, hogy a szászrégeni DreamFlow megnyerte a LEMD 2024 díjat, új szerzeménnyel jelentkezik a csapat,...

Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:42

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) pénteken, november elsején zenés sétát tart a Házsongárdi temetőben, amelynek során a...

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:36

Ismét bejárható a Melody

Vezetett épületbejárást tartanak november 5-én, kedden délután hat órától az Erdélyi Hagyományok Házában, vagyis az egykori Melody...

Ismét bejárható a Melody