Élő Kolozsvári Rádió

Számonkérés az 1918-as ígéretek miatt

Az 1918-as román ígéretek nemzetközi számonkérését kezdeményezték egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a magyar nemzet-politika nemzetközi környezetéről szerveztek Kolozsváron.

A RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa által szervezett beszélgetésen Fábián Gyula egyetemi docens, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jogász oktatója vetette fel, hogy a nemzetközi szokásjogban 100 év az elévülési idő. Így 2018-ig lehet számon kérni azokat a kisebbségekre vonatkozó ígéreteket, amelyeket az erdélyi, a bánsági és a magyarországi románok képviselői a Romániával történő egyesülést kimondó gyulafehérvári nyilatkozatban fogalmaztak meg.
Fábián Gyula elmondta: a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért a romániai magyar kisebbség a következő két évben még eredményesen hivatkozhat a számára tett ígéretre.

maszol.ro

Articol editat de banyai.margo, 11 február 2016, 08:04

Maros megyében jelentős hó van a hegyekben
Helyi hétfő, 13 november 2023, 10:45

Maros megyében jelentős hó van a hegyekben

Jelentős havazás volt Maros megye hegyvidéki...

Maros megyében jelentős hó van a hegyekben
Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Helyi szombat, 28 október 2023, 15:47

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya

Tizenkettedik alkalommal szervezi meg véradó kampányát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem október 30-a és november 3-a...

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Mikrobusszal ütközött egy autó Felek közelében
Helyi kedd, 17 október 2023, 13:20

Mikrobusszal ütközött egy autó Felek közelében

Közúti baleset történt kedd délben a Kolozsvár melletti Felek közelében: egy mikrobusz ütközött egy személygépkocsival, többen...

Mikrobusszal ütközött egy autó Felek közelében
Ingyenes fogászati ellátás Kolozsváron a kisnyugdíjasoknak
Helyi csütörtök, 28 szeptember 2023, 15:15

Ingyenes fogászati ellátás Kolozsváron a kisnyugdíjasoknak

A kolozsvári Polgármesteri Hivatal növelné az ingyenes fogászati ellátásra jogosultságot nyújtó...

Ingyenes fogászati ellátás Kolozsváron a kisnyugdíjasoknak
Helyi hétfő, 18 szeptember 2023, 09:51

Harci eszközökre figyelmeztető Ro-Alertet küldtek ki tegnap este Tulcea megyében

Ismét RO-ALERT üzenetben figyelmeztették tegnap este a Tulcea megye északi részén lakókat, hogy harci eszközök alkatrészei zuhanhatnak le...

Harci eszközökre figyelmeztető Ro-Alertet küldtek ki tegnap este Tulcea megyében
Helyi szombat, 16 szeptember 2023, 11:34

Több helyen gondot okozott a péntek esti vihar Kolozsváron

Több tucat házat, udvart, pincét, garázst és lépcsőházat öntött el a víz a tegnap este lezúduló eső után...

Több helyen gondot okozott a péntek esti vihar Kolozsváron
Helyi szerda, 23 augusztus 2023, 08:17

Még idén elkészülhet az autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő út

Még idén befejeződhet az A3-as autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő út építése – mondta Sorin...

Még idén elkészülhet az autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő út
Helyi kedd, 25 július 2023, 17:10

Emil Boc: megmarad az Egyetem utcai fák többsége

Az Egyetem utcai fák többsége megmarad – jelentette be kedden Emil...

Emil Boc: megmarad az Egyetem utcai fák többsége