Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Nyerő volt az Őszirózsa

 

 

Oszirozsa_koszontoKilencvennél is több versenyző,
három zsüri,
rengeteg népdal — nagyon-nagyon dióhéjba sürítve így mutathatnánk be az idei Őszirózsa népdalvetélkedőt. A Báthory Alapítvány Játékkuckója, a szilágysomlyói Báthory István Magyar tannyelvű iskola és a Romániai Magyar Dalosszövetség által szervezett vetélkedő az országos Őszirózsa népdalverseny megyei előválogatója. A versenyzőket köszöntő táblán évről évre újabb, ám változatlanul vidám figurák jelennek meg, sőt, idén a mosolygó hangszerek mellett varrottasok is díszelegtek.  Riportunkban olyan komoly verseny-tanulságok mellett, mint például a helyes rangsorolás dilemmái, szó esik arról is, hogy miért fontos a mosoly és szerencsét hozhat-e a nagypapa kalapja.

Szilágyság gazdag népzenei anyagára is felhívja a figyelmet

Gáspár Attila, a zsüri egyik tagja úgy véli: a megmérettetésnek a közvetlen rangsoroláson túl Szilágyság gazdag népzenei anyagára, illetve a régió jellegzetes népdaléneklési hagyományaira is fel kell hívnia a figyelmet. Hiszen, nem véletlen, hogy már Kós Károly “nótáskedvű szilágyságiakról” írt.

A térség viseletének szépségét is tudatosíthatja

 

Szeman_Rozsa

 

Nemcsak a régió népdalaira, hanem a térség, illetve más tájak viseletének fontosságára is elkerülhetetlenül figyelmeztet a vetélkedő, hiszen a versenyzők kivétel nélkül szebbnél szebb népi ruhában léptek fel. „Életetek épületében egy alapkő a verseny”-mondotta köszöntőjében Széman Rózsa, aki maga is népviseletben fogadta a résztvevőket és elmondta: a szervezők nagy örömére  napról napra dagadt a jelentkezők száma.

“Mindenki nyert, aki eljött”

“Nyert a gyermek, aki versenyzett, nyert a pedagógus, aki ilyen jó gyermeket hozhatott a versenyre és a zsüri is nyert, hogy meghallgathatta őket– vagyis mindenki nyert egy csodálatos délelőttöt”—mondotta Mélykútiné Németh Kornélia. Szász Edina pedig a kicsik értékelése kapcsán a mosoly fontosságáról is szólt. Szóval, most egy “mosolygó beszélgetés következik:

A helyes döntés dilemmái

A vetélkedő tanulságai kapcsán elkerülhetetlenül szóba kerültek az objektív értékelés, a helyes döntés dilemmái is. Papp Ilona és Bedő Ágnes.

 

 

Aki vállalkozik egy megmérettetésre, annak meg kell tanulnia eladni önmagát. Az értékelés alapja elsődlegesen a pillanatnyi teljesítmény—hangsúlyozza Gáspár Attila.

A nagypapa kalapja is jól foghat

Természetesen a kisebb-nagyobb versenyzők élményeit is igyekeztünk kifürkészni. Néhányan meséltek arról, hogy tetszett nekik a vetélkedő, és milyennek érezték a verseny hangulatát. Még az is kiderült, hogy a nagytata kalapja is hasznos lehet egy versenyen.

 

 

Akik besegítettek a riportba:

 

Demjén Fanni, I. díj:

 

Mészáros Jessica, I. díj:

 

Szabó Bence, I. díj:

 

Szabó Viola, I. díj:

 

Szilágyi Abigél, I. díj:

A zsűri tagjai:

Bedő Ágnes, a Kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus karnagya

Gáspár Attila, a Szederinda citerazenekar vezetője

Mann Gabriella, zenetanár, Kolozsvár

Szász Edina Katalin, tanárnő

Mélykútiné Németh Kornélia, ének-zene-népzene tanár,  Szentes

Papp Ilona, a Szilágysomlyói Református Egyház kántora

Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalszövetség elnöke

 

 

Szerkesztette: Benkő Judit

Fényképezte: Mann Gabriella, Mélykútiné Németh Kornélia, Széman Péter

Szerkesztő: benko, 2016 február 10, 20:58

Markó Béla: a politika nem spórolhatja meg a vitát, a párbeszédet
Műsorok hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:49

Markó Béla: a politika nem spórolhatja meg a vitát, a párbeszédet

Lehet és kell úgy együttműködni a felálló budapesti kormánnyal, hogy ez ne jelentse a Fidesztől való teljes elfordulást. A kisebbségi...

Markó Béla: a politika nem spórolhatja meg a vitát, a párbeszédet
Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben
Műsorok hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:41

Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben

Bukarestben mintegy két héttel ezelőtt olyan, a császármetszések visszaszorítását népszerűsítő plakátokat helyezett ki egy szervezet,...

Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben
Sztrájk jöhet még az idei tanévben
Műsorok hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:37

Sztrájk jöhet még az idei tanévben

Április végén, május elején konzultálnak a tanügyi szakszervezetek a tagjaikkal egy leheteséges tanév végi sztrájkról, a...

Sztrájk jöhet még az idei tanévben
Tizenegy EMKE-díj és egy tiszteletbeli tagság talált gazdára
Műsorok hétfő, 2026 április 202026 április 20, 12:44

Tizenegy EMKE-díj és egy tiszteletbeli tagság talált gazdára

Ezúttal 11 kategóriában díjazták a kiemelkedő teljesítményeket, a tavaly májusban leköszönt Széman Pétert pedig – aki 12 éven át...

Tizenegy EMKE-díj és egy tiszteletbeli tagság talált gazdára
Műsorok hétfő, 2026 április 202026 április 20, 08:25

Magyar óvodai csoportot indítanának Kajántón

Magyar tannyelvű óvodai csoportot akar létrehozni a kajántói polgármesteri hivatal – tájékoztatott az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A...

Magyar óvodai csoportot indítanának Kajántón
Műsorok hétfő, 2026 április 202026 április 20, 08:20

Tánczos Barna: növelni kell az itthon termelt termékek fogyasztását

A politikai viták elterelték a figyelmet a sürgető gazdasági intézkedésekről. A szakminisztériumokban a gazdaságélénkítő csomag...

Tánczos Barna: növelni kell az itthon termelt termékek fogyasztását
Műsorok hétfő, 2026 április 202026 április 20, 08:15

Emléktáblát avattak Fadrusz János tiszteletére Kolozsváron

Emléktáblát avattak tegnap a Mátyás-szoborcsoport megalkotójának. Ez Fadrusz János szobrászművész leghíresebb alkotása, az 1900-as...

Emléktáblát avattak Fadrusz János tiszteletére Kolozsváron
Műsorok péntek, 2026 április 172026 április 17, 14:50

Hamarosan itt az EU életkor-ellenőrző alkalmazása

Életkor-ellenőrző applikációt fejlesztett ki az Európai Unió, amely hamarosan elérhetővé válik. Ez a gyerekek online védelmét...

Hamarosan itt az EU életkor-ellenőrző alkalmazása