Január 22 – a Magyar Kultúra napja
Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt január 22-én, pénteken, a Magyar Kultúra napján.
Articol editat de ferenczjutka, 22 január 2016, 15:23
Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központja idén a magyarországi Szarvas volt, de interneten keresztül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is csatlakoztak a rendezvényhez.
A Nemzeti Kreatív Intézet igazgatója, Fórizs Zoltán főszervező elmondta: 1028 iskola csatlakozott a felhíváshoz, így az interneten keresztül több tízezren szavaltak közösen. Az általános iskolások a Himnusz első versszakát és a Nemzeti dalt mondták el. Idén a legkisebbek, az óvodások is csatlakoztak a rendezvényhez, ők Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét adták elő.