Élő Kolozsvári Rádió

„Táncos-zenés felolvasóestek”

VARAD borito.qxd

A Várad folyóirat egyik tavalyi lapszámának borítója (forrás: varad.ro)

2015-ben új tipográfiával jelentkezett a Várad kulturális folyóirat, idénre pedig a honlap teljes megújítását tervezi a szerkesztőség, amely nemrég ismét meghirdette a Tabéry Géza novellapályázatot, miután a tavalyira beérkezett írások legtöbbjét a lapban közlésre érdemesnek is tartották.

Emellett, meghirdették az Élő Várad címmel szervezett találkozó-sorozatot: interaktív találkozókat írók és olvasók között, a művészet különböző műfajainak érintésével-bemutatásával.

Az első várható időpontja: február 5.

Tasnádi-Sáhy Pétert, a Várad folyóirat irodalmi szerkesztőjét arról is faggattuk, hogyan lehet élővé tenni a papírt, a folyóiratot.

Kérdezett: Rácz Éva

1452757596-novellapalyazat Toth Hajnal

Szűcs László, Balogh Andrea (PKE) és Tasnádi-Sáhy Péter a Várad sajtótájékoztatóján. Fotó: Tóth Hajnal (www.erdelyiriport.ro)

„A ma induló 20-as, 30-as író-költő generáció teljesen új közegben kell működjön-alkosson-szocializálódjon. Kevésbé automatikus az, hogy ők a közönségükre találjanak, és a köteteik, majd ha megjelennek, legalább a minimálisan elvárható 100-150-200-500-as példányszámban elfogyjanak. Ebben szeretnénk segíteni: hogy az új író-költő-generáció az új közönség-generációval találkozzon.

Hogy eljussanak több emberhez, ahhoz nem elég, hogy megjelenik egy folyóiratban, főleg nem a húszéveseknek, mert ők nem nyúlnak automatikusan a folyóiratért.”

Szerkesztő: , 2016 január 21, 13:47

Előkészítő az előkészítőbe
Hangoló kedd, 2026 április 72026 április 7, 11:16

Előkészítő az előkészítőbe

Május 6-ig zajlik a gyermekek beíratása előkészítő osztályba. A városi szülők hajlamosak ragaszkodni a városközponti iskolákhoz, azok...

Előkészítő az előkészítőbe
Kísérletezve, kreatívan, jókedvvel – pezsgés és összedolgozás a Chef’s Home-ban
Hangoló hétfő, 2026 április 62026 április 6, 00:40

Kísérletezve, kreatívan, jókedvvel – pezsgés és összedolgozás a Chef’s Home-ban

Az ünnep összefügg a terített asztallal, sok helyen a terülj-terülj asztalkámmal is. Ilyenkor összegyűl a család, talán még a szűkebb,...

Kísérletezve, kreatívan, jókedvvel – pezsgés és összedolgozás a Chef’s Home-ban
Változatos programok idén is a Táltos Lovastanyán
Hangoló szombat, 2026 április 42026 április 4, 10:00

Változatos programok idén is a Táltos Lovastanyán

Akárcsak tavaly, a 2026-os évben is változatos programokkal várják a gyerekeket a Táltos Lovastanyán, Mákófalván. A játékos-lovas...

Változatos programok idén is a Táltos Lovastanyán
Színpadon a mérai zenei anyanyelv beszélői
Hangoló hétfő, 2026 március 302026 március 30, 14:06

Színpadon a mérai zenei anyanyelv beszélői

Örökség, amely nemzedékről nemzedékre él tovább. Közösség, amelynek hagyományai azért maradnak fenn, mert tagjai újra és újra...

Színpadon a mérai zenei anyanyelv beszélői
Hangoló péntek, 2026 március 272026 március 27, 17:05

Színházi párbeszédek a Kairó–Kolozsvár tengelyen

A BBTE Magyar Színházi Intézetének vendégeként Kolozsváron járt a napokban Amr Kabeel rendező, író, a Kairói Nemzetközi Egyetemi...

Színházi párbeszédek a Kairó–Kolozsvár tengelyen
Hangoló csütörtök, 2026 március 262026 március 26, 12:47

Három tantárgyat is taníthatnak majd

Kettős, filozófia-művészettörténet szakot indítanak négyéves képzésben a következő tanévtől a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. A 20...

Három tantárgyat is taníthatnak majd
Hangoló szerda, 2026 március 252026 március 25, 08:47

Finom falatok otthona

Töltött gomba spenótos, napraforgómagos, parmezános krémmel, tormás-paprikás csülökkrém bruschettával, pásztorpite, almabortorta,...

Finom falatok otthona
Hangoló hétfő, 2026 március 232026 március 23, 06:59

Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk

Maradj biztonságban a neten címmel indított országos figyelemfelkeltő kampányt a román közszolgálati rádió. Célja, hogy ráirányítsa a...

Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk