Élő Kolozsvári Rádió

Ökumenikus Pásztorjáték Medgyesen

Pasztorjatek.k_pMeleg fényben benn világol, ha fedi is ezer fátyol
A te dolgod bontogatni, minden fátylat odahagyni
Megállni a rohanásban, feismerni engem másban
Aki bánt is, megszeretni, éhezőket megetetni
Megosztva a bajt, kínt, könnyet
Mutatni, hogy együtt könnyebb
S mire elfogy minden fátyol: ott a Gyermek, ott a jászol…
Fény lesz majd, hogy más is lásson,
Így lesz benned: Szentkarácsony!

2015 decemberében már negyedik alkalommal szervezi meg a Medgyesi MADISZ a történelmi egyházak közreműködésével az Ökumenikus Pásztorjátékot Medgyesen, illetve Erzsébetvároson. A Báthory István Általános Iskola diákjai már novembertől gyakorolják a színdarabot és az énekeket a Millennium Házban, amelyek már a hagyományos adventi készülődés részévé váltak a településen. Idén a karácsonyi jelenetet modernebb köntösbe bújtatták a szervezők: a fiatalok szemszögéből követhetjük végig a betlehemi eseményeket. A betlehemezés a 17. századból származó népszokásunk, ami eredetileg iskolai előadásokra készült misztériumjáték. Ez a karácsonyhoz kötődő legismertebb és legnépszerűbb népszokás az egész Kárpát-medencében elterjedt. A pásztorjáték során a szereplők énekes, párbeszédes formában eljátszák Jézus születésének történetét, megjelenítva a Szent Családot, az angyalokkal és a pásztorokat.

A fellépések helyszínei és időpontjai:

December 24.
Medgyes, Római Katolikus Plébániatemplom, 21:00 óra
Medgyes, Medgyesi Unitárius Templom, 18:30 óra

December 25.
Erzsébetváros, Örmény Katolikus Templom, 14:00 óra

December 27.
Medgyes, Medgyesi Református Templom, 10:00 óra

Szerkesztő: , 2015 december 15, 17:24

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 12:36

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget

Ilie Bolojan szerdán közölte, hogy miniszterelnöki tisztsége utolsó napjáig dolgozni fog Romániáért, és nem adja fel azokat az elveket,...

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget
Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 11:10

Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”

Arcátlannak nevezte az AUR vezérét az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, miután George Simion arra szólította fel a magyarokat, hogy...

Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”
Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:28

Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat

Bírálta az RMDSZ-t a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion, amiért a szövetség képviselői és szenátorai nem...

Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat
Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:27

Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek

Az AUR a továbbiakban minden forgatókönyvet mérlegelni fog, és „a román nép akaratának megfelelően” fog cselekedni. Ha...

Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:20

Ellenzékbe vonul a PNL

A Nemzeti Liberális Párt ellenzékbe vonulásáról döntött tegnap ülésén az alakulat vezetőtestülete. Az Országos Politikai Büró azután...

Ellenzékbe vonul a PNL
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 14:42

Megbukott a kormány

Megszavazta kedden a parlament az Ilie Bolojan vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A PSD, az AUR és a Béke – Románia az...

Megbukott a kormány
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 12:50

Hazugnak és cinikusnak nevezte a bizalmatlansági indítványt a kormányfő

A kormány elleni bizalmatlansági indítvány ‘hazug, cinikus és mesterkélt’ – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök az...

Hazugnak és cinikusnak nevezte a bizalmatlansági indítványt a kormányfő
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 12:22

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt

Ilie Bolojan miniszterelnök jelenlétében megkezdődött kedden a parlamentbe a bizalmatlansági indítvány vitája. Az indítvány szövegét...

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt