Élő Kolozsvári Rádió

Ünnepi kalácsunk – 30 fajta adalékanyaggal

kalácsHagyománytiszteletből ünnepeken házi kalácsot eszünk, ha meg sietünk, munkahelyi beosztásunk miatt nincs időnk sütni, a sarki boltból, szuper- és hipermarketből vásároljuk meg ezt az elmaradhatatlan karácsonyi és újévi finomságot.

A házi és a gyári kalács közötti különbséget egyszerű szavakba önteni: a házi a családnak, a rokonságnak, a szomszédoknak, ismerősöknek készül, a gyári bárkinek, az ismeretlen fogyasztónak. Az első elkészítése – a háziasszonyok jól tudják – szertartás, és egyben vizsga szakácsművészetből, a gazdasszonyok ezt is jól tudják. Szeretettel és gondoskodással készül, a családtagok ízlésének megfelelően. Nincs is belőle sok, egy-kettő családonként. Míg a gyári sorozattermék, a részletesen körül nem írható, mindig ismeretlen, nagybetűs Fogyasztónak készül, háziasszonyi odafigyelés helyett piackutatási eredmények döntenek az összetevőkről, az ízvilágról, olyan, hogy bárkinek tetszhet, azonkívül jól szelhető, sokáig megőrzi frissességét… egyszóval eladható.

Most, hogy mindezt tisztáztuk, lássuk a konkrétumokat. Romániában karácsony és újév környékén több mint 7 millió 300 ezer kalács fogy el, tízszer annyi, mint más hónapokban. A Romániai Fogyasztóvédelmi Egyesület december 8-án tette közzé a kalácsok minőségére vonatkozó tanulmányát. A szervezet a napokban nagyáruházakban forgalmazott, 31 féle kalácsot vizsgált meg. A 13 gyártótól származó termék esetében arra figyeltek, megfelelő-e a terméktájékoztató felirat, betartották-e az összetevőkre vonatkozó előírásokat, használtak-e az egészségre káros színezékeket, ízfokozókat, tartósítószereket. Arra a következtetésre jutottak, hogy a vizsgált 31 féle termék közül egyik sem készült hagyományos recept szerint, azaz nullás liszt, tej, cukor, tojás, vaj felhasználásával, esetleg különböző töltelékek hozzáadásával. A vizsgált termékek 65 százaléka esetében a csomagoláson nem tüntették fel a felhasznált liszt milyenségét. A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a kalácsokban 30 fajta étkezési adalékot azonosítottak: mesterséges aromákat, tartósítószereket, színezékeket, antioxidánsokat, emulgeáló, stabilizáló és édesítő szereket.

A Fogyasztóvédelmi Egyesület elkészítette a tíz  legtöbb adalékanyagot tartalmazó kalácsféle listáját. Íme az első három, „helyezett”: a Lucipol rahátos és kakaós terméke 15 adalékanyagot, a Vel Pitar ugyanilyen kalácsa 14, a Lucipol diós és kakaós kalács pedig 13 féle adalékanyagot tartalmaz.

Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2015 december 13, 17:28 / actualizat: 2015 december 14, 15:37

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia