Listen Live Kolozsvári Rádió

In memoriam Csávossy György: A jó bor szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe

Csávossy_György2Egy olyan emberre emlékezünk, akivel utoljára tavaly ősszel találkoztam Nagyenyeden. Akkor csodáltam, hogy kora ellenére mennyire fiatalos Csávossy György. November 30-án este megdöbbentett a hír: ezután az égi költők társaságát gazdagítja Csávossy György. A neves borászként is ismert költőt, színműírót és mezőgazdasági szakírót 90 évesen érte a halál.

In memoriam Csávossy György: A jó bor szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe

Articol editat de ferenczjutka, 13 december 2015, 17:10 / actualizat: 15 december 2015, 8:01

A temesvári születésű szakíró, tudós és közéleti személyiség, aki elsősorban borásznak vallotta magát, 1931-ben Csávoson kezdte diákéveit, majd 1936-ban és 1937-ben a Temesvári Piarista Gimnáziumba járt. Felsőfokú tanulmányait a temesvári Műszaki Egyetem Mezőgazdasági karán, illetve a kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben végezte, majd mezőgazdasági mérnöki szakképesítést szerzett 1949-ben.

Akkortól oktatott borászatot a bihardiószegi Szőlészeti Szakiskolában, 1953-tól pedig a Csombordi Kertészti Középiskolában. 1986-ban történt nyugdíjba vonulásáig a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetem kertészeti tagozatának előadótanára, a borászati tanszék vezetője volt. Nyugdíjazását követően sem vált meg a tanári pályától: 1989 után rövid ideig tanított a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kertészeti szakosztályán, 1995 és 2006 között konzulens tanára volt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemnek, majd a Corvinus Egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatának oktatója, illetve a mezőgazdasági népfőiskola igazgatója és szaktanára volt 2003-ig.

Gazdag tudományos, kutatói munkáját 1957-ben Csombordon kezdte, aztán Kolozsváron, illetve a balázsfalvi Szőlészeti és Borászati Kutatóállomás tudományos munkatársaként folytatta, majd 1993-ban a jászvásári Mezőgazdasági Egyetemen doktori címet szerzett. 1955-től közölt verseket. Első kötete 1962-ben jelent meg a Forrás-sorozatban. Gyermekverseket, továbbá színműveket és vígjátékokat is írt, amelyeket kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmárnémeti, sepsiszentgyörgyi és temesvári színpadon is bemutattak.

Csávossy Györgyre emlékezünk. Ő olvas fel verseiből. Egyes alkotás után, ezek keletkezési körülményeiről, hangulatáról beszélget a költővel Muzsnay Magda. A hangfelvétel 1997-ben készült.

 

Aranyhangok, vasárnap délután fél 5-től a Kolozsvári Rádióban! Szerkeszti: Maksay Magdolna.

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett