Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Ismét lesz szeretetvendégség

IMG_7770_1

Idén is megszervezi hagyományos adventi szeretetvendégségét a  Telefonos Szeretetszolgálat, együtt a Dorkász Segélyszervezettel. Ezek az alkalmak arról nevezetesek, hogy a szépen megterített asztalnál több százan ülnek együtt, tehetősebbek és hátrányos helyzetűek, támogatók és támogatottak, s ez – amellett, hogy akár egy pszichológiai-szociológiai kísérlettel is felér – segít ráhangolódni a közelgő ünnepre, segít megérteni, hogy lényegünket tekintve valójában mindannyian egyformák vagyunk.

A szeretetvendégségre december 11-én, pénteken,17 órától kerül sor a kolozsvári Agapé Étteremben. Hogyan körvonalazódik a most is nagyszabásúra tervezett esemény? – kérdezte Sajó Norberttől, a Telefonos Szeretetszolgálat alapítójától és vezetőjétől Juhász Éva. A beszélgetés során egyfajta mérleg is készül a végéhez közelgő esztendőről, a sikeres és kevésbé sikeres pillanatokról.

 

A Telefonos Szeretetszolgálat telefonszámai:
Kolozsvár: 0264/56 56 56
Marosvásárhely: 0265/ 55 55 55

Szerkesztő: juhaszeva, 2015 november 30, 23:11 / actualizat: 2015 december 1, 0:58

Tompaházi református templom őrei
Lendületben hétfő, 2025 február 172025 február 17, 15:56

Tompaházi református templom őrei

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tizedikeseinek egy csoportja a tompaházi református templom örökségének őrzői. Erről beszéltek ma a...

Tompaházi református templom őrei
Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 13:26

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban

Idén is megszervezik a kisállat-kiállítást a Kolozsvárhoz közeli Gyaluban. Ez alkalommal is lesznek „meglepetésvendégek”: emuk...

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 12:38

Szalonnafeszt Szilágysámsonban

Szombaton szervezik meg a Szilágy megyei Szilágysámsonban, immár harmadik alkalommal a Szalonnafeszt rendezvényt. Tökéletes párosítás a...

Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben péntek, 2024 november 292024 november 29, 09:50

Berobbant az új DreamFlow!

Alig telt el néhány hét azóta, hogy a szászrégeni DreamFlow megnyerte a LEMD 2024 díjat, új szerzeménnyel jelentkezik a csapat,...

Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:42

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) pénteken, november elsején zenés sétát tart a Házsongárdi temetőben, amelynek során a...

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:36

Ismét bejárható a Melody

Vezetett épületbejárást tartanak november 5-én, kedden délután hat órától az Erdélyi Hagyományok Házában, vagyis az egykori Melody...

Ismét bejárható a Melody
Lendületben kedd, 2024 október 82024 október 8, 14:55

4 határon át – vetélkedő diákoknak

Ismét csapatversenyt hirdet a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal az általános iskola felső tagozatos (12–15 éves) diákjainak....

4 határon át – vetélkedő diákoknak
Lendületben szombat, 2024 október 52024 október 5, 08:03

Bonchidán az ösvények is mesélnek

Bonchidai mesélő ösvények címmel avatják fel vasárnap a tematikus sétasorozatot, melyet ezentúl bárki végigjárhat vezető nélkül....

Bonchidán az ösvények is mesélnek