Listen Live Kolozsvári Rádió

Akik már tudnak kommunikálni

Kommunikácios Napok plakatNelson Mandela egykori tanácsadója is előadást tart a VII. Kommunikációs Napokon, amelyre december 3–5. között kerül sor Kolozsváron, a Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar főépületének 101-es amfiteátrumában.

Akik már tudnak kommunikálni

Articol editat de zilahi.csaba, 30 november 2015, 18:00 / actualizat: 1 december 2015, 0:59

Főszervezője, Takács Dániel és szervezőtársa, Szász Dóra Ingrid harmadéves kommunikáció szakos diákok a Hangolóban elmondták, hogy az előadások a kortárs művészetek és a média viszonyára épül, ezért a rendezvénysorozat címe Kortárs művészetek 3.0.

Egyik legfontosabb üzenete az idei kommunikációs napoknak, hogy a művészet ma már szorosan összekapcsolódik a médiával és a modern kommunikációs eszközökkel, az internet világával. Mandela egykori tanácsadója, Prof. Dr. David Venter „Tárgyalási szituációk a művészet világában” címmel tart előadást. Kedves tőle, hogy témáját a művészetekhez csatolja.

További információk a kommunikációs napok Facebook– és Instagram-oldalán.

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
Hangoló szerda, 13 március 2024, 14:34

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban

Forrai Szerénke, Fodor Edina és Varga-Mihály Márton a 70 éves Kolozsvári Rádió más-más időszakában volt a reggeli műsor vezetője. Most...

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Hangoló kedd, 12 március 2024, 13:33

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”

Sántha Emőke kollégánk már többször szerepelt vendégként műsorainkban: hol daloskönyvet ír és ajzol, hol néprajzi gyűjtést végez....

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
Hangoló kedd, 12 március 2024, 11:09

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt

Az idén hetvenéves kolozsvári Rádió életében nagyon sokan jelen voltak hosszabb vagy rövidebb ideig. Számtalan szebb vagy feszültebb...

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 17:28

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”

Két legfiatalabb kollégánk, Birtalan Albert és Orbán Szabolcs indította hétfő reggel a 70 éves Kolozsvári Rádió ünnepi...

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 14:46

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!

Magyar díjazottja is van az idei Oscar-gálának. Mihalek Zsuzsa két kollégájával, Shona Heath-tel és James Price-szal közösen kapta meg az...

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!
Hangoló péntek, 8 március 2024, 08:27

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában

Négy aranyéremmel tért haza a katari szenior úszó világbajnokságról a kolozsvári Maier-Orosz...

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában
Hangoló csütörtök, 7 március 2024, 12:55

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket

A növények jelzik, hogy mikor van szükségük gondozásra, átültetésre, csak meg kell tanulni értelmezni a...

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket
Hangoló szerda, 6 március 2024, 14:28

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat

Irodalmi esttel és lapbemutatóval ünnepel az Újvárad...

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat