Élő Kolozsvári Rádió

Dokumentumfilm a mérai Berki Ferenc Árusról

berki_ferenc_arus_primas

Berki Ferenc Árus

Dokumentumfilm készült a mérai Berki Ferenc Árusról. Az ő emlékének szentelték a 31. Zurboló Táncfórumot is november huszonegyedikén a kolozsvári Tranzit házban.

Az Árus Feri próbán – zurbolós portréfilm a mérai Berki Ferenc Árusról bemutatása mellett fellépett a mérai hagyományőrző Cifra Néptáncegyüttes, a Zurboló Táncegyüttes bemutatta Portré – Három etűd az erdélyi cigánymuzsikusok táncaiból a mérai Berki Ferenc Árus emlékére című előadását. Az eseményt táncház zárta, Fodor Sándor Netti, Tóni Rudolf, Berki Béla Árus és a Harmadik zenekar közreműködésével.

Berki Ferenc Árus neve elsősorban mint a kalotaszegi férfitáncok egyik legvirtuózabb előadója közismert, az általa táncolt legényes, s főképp annak a verbunkzenére rátáncolt változata fogalommá vált. A mérai Árus verbunkot táncolják kalotaszegi verbunkként szerte a világban, annak ellenére, hogy ez tulajdonképpen verbunkos zenére rátáncolt sűrű legényes, tehát motívumkincsében, szerkezetében nem is verbunk!

Könczei Csongor néprajzkutató, a most bemutatott dokumentumfilm ötletgazdája és forgatókönyvírója a Kolozsvári Rádiónak elmondta:

„Fantasztikus táncos egyéniség volt. Az a kalotaszegi verbunk, amit most szerte a világban verbunkként táncolnak, Magyarországtól kezdve mindenhol a táncházasok, néptáncegyüttesek, az az ő tánca. Tulajdonképpen nem is verbunk, hanem ő, mivel nagyon virtuóz cigány táncos volt, a sűrű legényest rátáncolta a verbunk zenére. Ezt nevezzük a mai napig kalotaszegi verbunknak, amiről sokan nem is tudják, hogy tulajdonképpen egy mérai cigány embernek a találmánya.”

A mérai Berki Ferenc Árus Nádas mente, és egyben Kalotaszeg egyik legnevesebb és legsokoldalúbb cigányzenésze volt, kiváló muzsikus és énekes, tehetséges mesélő, fantasztikus táncosegyéniség. A saját bevallása szerint 1931. szeptember tizenharmadikán, a helyi református anyakönyvek alapján pedig szeptember tizenhetedikén született Mérában, cigányzenész családban. Édesapja, Antal Ferenc Árus Kalotaszeg egyik leghíresebb prímása, édesanyja, Berki Erzsébet pedig egyes visszaemlékezések szerint igen jó táncos volt.

Könczei Csongor a Hangolóban:

 

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 november 24, 11:27 / actualizat: 2015 november 24, 18:28

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:18

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ

Nem értenek egyet a parlamenti pártok a Képviselőház Állandó Bürója új összetételében. A testületben az USR és a Nemzeti Liberális...

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 13:18

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán

Változatos programokkal várja az érdeklődőket idén is Nagybánya legnagyobb magyar kulturális rendezvénye. Hagyományosan hétvégére...

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 09:31

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen

Sikeresen lezárult az „Art Without Barriers”, vagyis a Művészet korlátok nélkül nevű projekt nyári tábora a magyarfenesi Arkhai...

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 11:38

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon

Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical...

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság