Élő Kolozsvári Rádió

Andrásy Zoltán emlékkiállítás a 10 éves BMC galériában

ANDRASSY1Andrásy Zoltán festő- és grafikus művész alkotásaiból látható emlékkiállítás Kolozsváron, a Barabás Miklós Céh Galériájában, a Farkas utca 27. szám alatt, december elsejéig. A Céh rendszeresen megemlékezik a Mesterről, hisz neki köszönheti székházát is, amelybe tíz évvel ezelőtt költözött. A Barabás Miklós Céh Andrásy Zoltán református egyháznak adományozott lakásáért kapta cserébe ezt az épületet, hosszú távú használatra. Andrásy a Magyar Művészeti Intézet, majd annak megszűnte után a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető tanára volt. A kolozsvári grafikai iskola már a hatvanas években is a legjobb volt az országban. Titokban, sok esetben a tanárok által, a diákok, hozzájutottak az nyugat európai irányzatokat bemutató kiadványokhoz is. Ioan Horváth Bugnariu grafikusművész nem csak tanárának, hanem Mesterének is tekinti Andrásy Zoltánt. Az idős mester mindig távolságtartó és kimért volt. Ha valakit kegyeibe fogadott, szeretetét sajátos módon nyilvánította ki. Ioan Horváth Bugnariu-al beszélgetünk arról, hogyan emlékszik vissza az egyetemi évekre, a tanár-diák-mester kapcsolat kezdeteire.

Riporter: Szuszámi Zsuzsa

Az Andrásy Zoltán emlékkiállítás december elsejéig tart nyitva a Barabás Miklós Céh Farkas utca 27.szám alatti galériájában, órarend szerint: kedden 11,00 és 13,00, csütörtökön 14,00 és 16,00 óra között.

 

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 november 21, 17:21 / actualizat: 2015 november 24, 18:23

Etichete:
A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:18

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ

Nem értenek egyet a parlamenti pártok a Képviselőház Állandó Bürója új összetételében. A testületben az USR és a Nemzeti Liberális...

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 13:18

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán

Változatos programokkal várja az érdeklődőket idén is Nagybánya legnagyobb magyar kulturális rendezvénye. Hagyományosan hétvégére...

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 09:31

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen

Sikeresen lezárult az „Art Without Barriers”, vagyis a Művészet korlátok nélkül nevű projekt nyári tábora a magyarfenesi Arkhai...

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 11:38

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon

Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical...

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság