Élő Kolozsvári Rádió

Párizs – mészárlás

Mára virradóra terrortámadások rázták meg Párizst, legalább 150-en meghaltak, és vélhetoen kétszáznál is több a sérültek száma. Romániában marad a kék színu készenléti fokozat – közölte a hírszerzés.

A zöld szint azt jelezné, hogy nincs veszély, a sárga, narancs majd vörös a mind nagyobb terrorveszélyre figyelmeztetne. A kék mindössze elovigyázatosságra inţ az országban ugyanis csekély annak az esélye, hogy valaki vagy valakik merényletet kövessenek el. A SRI vezetoje, Eduard Hellvig részvétét fejezte ki a párizsi merényletsorozat miatţ és biztosította Párizst a román hírszerzés együttmuködésérol. A Külügyminisztérium válságstábot hívott össze. A külképviselet keresi, vannak-e további román áldozatok – eddig kettorol tudnak. Rendkívüli állapot és határzár érvényes Franciaországban, így a külügy kéri a román állampolgárokaţ hogy utazáshoz ha leheţ tartsák maguknál útlevelüket iş ne csak a személyazonosságit.

Nemcsak Párizs és Franciaország népe, hanem az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek terrortámadást – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a Párizsban elkövetett merényleteket követoen. Francois Hollande elnök közölte: könyörtelen lesz a megtorlás. Azt mondta, a merényletek háborús cselekmények, amelyeket Franciaország határain kívül tervezték meg, de belso segítséggel. Az Iszlám Állam vállalta magára a támadásţ és csodának nevezte a százötven személy halálát követelo vérengzést. Az emberiség elleni gaztettnek minosítette a Párizsban történt terrortámadásokat az iráni elnök is. Vlagyimir Putyin Oroszország együttérzésérol biztosított. Szíria szerint a terrorizmus erosödéséhez Francia-ország kelet-politikája vezetett.

A második világháború óta Európában ez a második legvéresebb támadáş ennél több áldozatoţ 191-et a 2004-es madridi támadások követeltek. Az Európai Bizottság épületénél félárbocra engedték ma délelott az Európai Unió zászlaját a Párizst ért terrortámadás miatt – derül ki a testület egyik szóvivojének az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetébol.

Szerkesztő: , 2015 november 14, 15:10

Etichete:
Rakétatámadás érte Munkácsot
Külföld csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 08:53

Rakétatámadás érte Munkácsot

Orosz légitámadás érte Munkács egyik vállalatát augusztus 21-én éjszaka – idézi a Munkácsi Városi Tanács bejegyzését a...

Rakétatámadás érte Munkácsot
8,8-as erősségű földrengés volt Kamcsatka közelében
Külföld szerda, 2025 július 302025 július 30, 08:09

8,8-as erősségű földrengés volt Kamcsatka közelében

A Richter-skálán 8.8-as földrengés volt az éjszaka a Kamcsatka-félsziget közelében. Oroszország keleti partjain, Japánban és az Egyesült...

8,8-as erősségű földrengés volt Kamcsatka közelében
Megszületett a megállapodás a vámokkal kapcsolatban az EU és az USA között
Külföld hétfő, 2025 július 282025 július 28, 08:43

Megszületett a megállapodás a vámokkal kapcsolatban az EU és az USA között

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan. Ezt...

Megszületett a megállapodás a vámokkal kapcsolatban az EU és az USA között
Erdőtüzekkel küzd Görögország
Külföld csütörtök, 2025 július 102025 július 10, 11:37

Erdőtüzekkel küzd Görögország

Többtucatnyi erdő- és bozóttűzzel küzdenek a tűzoltók Görögország-szerte, egy Athén közelében keletkezett tüzet az éjszaka folyamán...

Erdőtüzekkel küzd Görögország
Külföld kedd, 2025 június 242025 június 24, 07:48

Donald Trump szerint tűzszünetet köt Izrael és Irán

Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút”. Az amerikai elnök a...

Donald Trump szerint tűzszünetet köt Izrael és Irán
Külföld vasárnap, 2025 június 222025 június 22, 07:46

Iráni nukleáris létesítményeket bombázott Amerika

Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak –...

Iráni nukleáris létesítményeket bombázott Amerika
Külföld vasárnap, 2025 június 152025 június 15, 10:48

Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között

Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben...

Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között
Külföld péntek, 2025 június 132025 június 13, 08:20

Izrael megtámadta Iránt

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti...

Izrael megtámadta Iránt