Élő Kolozsvári Rádió

Merényletek Párizsban

Nemcsak Párizs és Franciaország népe, hanem az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek terrortámadást – jelentette ki péntek este a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök a Párizsban elkövetett merényleteket követően.

Barack Obama, aki a támadásokat az „ártatlan polgári lakosok terrorizálására irányuló gyalázatos kísérletnek” minősítette, leszögezte, hogy az Egyesült Államok minden segítséget megad legrégebbi szövetségesének, Franciaországnak a terrorizmus és a szélsőségesség elleni harcban, és mindent megtesz az elkövetők felelősségre vonásáért.

Az amerikai elnök francia partnerének, Francois Hollande-nak telefonon is kifejezte részvétnyilvánítását. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok megingathatatlanul támogatja Franciaországot. A két vezető a Fehér Ház tájékoztatása szerint megfogadta, hogy közösen, és a világ országaival is összefogva harcolni fog a terrorizmus ellen.

Barack Obama washingtoni nyilatkozata megtételekor nem kívánt találgatásokba bocsátkozni a támadók kilétét illetően. Az elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
New York, Washington és Los Angeles rendőrségét készültségbe helyezték az összehangolt párizsi terrortámadások nyomán, Bostonban pedig fokozott éberségre szólították fel a biztonsági szolgálatok munkatársait.

Elítélte a terrortámadásokat és a franciák melletti szolidaritását fejezte  ki mások mellett Joe Biden alelnök, valamint John Kerry, a külügyi és Loretta Lynch, az igazságügyi tárca vezetője, továbbá Bill de Blasio, New York polgármestere.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken elrendelte, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások által ledöntött Világkereskedelmi Központ (WTC) helyén megépült One World Trade Center torony csúcsát a francia trikolór színeivel világítsák meg. Cuomo a történteket gonosz emberek gyáva cselekedetének nevezte, akik szerint „a radikális gyűlölet mindenek fölött áll”.

mti

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 november 14, 07:54

Afrika: bantu gyerekektől magyarul
Külföld péntek, 2026 február 272026 február 27, 12:45

Afrika: bantu gyerekektől magyarul

Ruandában, kinyarwanda nyelven beszélő bantu gyerekek elénekelték a KFT Afrika című dalát, természetesen magyarul. Van, aki kételkedett: ez...

Afrika: bantu gyerekektől magyarul
Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Külföld hétfő, 2026 január 192026 január 19, 09:39

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését

Az Egyesült Államok megerősített biztonsága nem lehetséges anélkül, hogy Grönlandot ne tudja a saját részének – jelentette ki Scott...

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Külföld csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 08:13

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások...

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val
Külföld hétfő, 2026 január 122026 január 12, 13:54

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val

Donald Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal, miután az amerikai elnök súlyos következményeket helyezett...

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val
Külföld csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 10:12

A britek is segédkeztek a tartályhajó lefoglalásában

A brit haditengerészet és a légierő is részt vett az orosz zászló alatt közlekedő tartályhajó szerdai lefoglalásában – közölte a...

A britek is segédkeztek a tartályhajó lefoglalásában
Külföld szombat, 2026 január 32026 január 3, 10:06

Robbanások Venezuela fővárosában

FRISSÍTÉS: „Az Amerikai Egyesült Államok sikeres, nagy léptékű légicsapást hajtott végre Venezuela ellen” – írta a Truth...

Robbanások Venezuela fővárosában
Külföld hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:01

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon

A Moldovai Köztársaságban tegnap tartott parlamenti választásokon az eddigi eredmények szerint a kormányzó, Európa-párti Cselekvés és...

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon
Külföld csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 08:53

Rakétatámadás érte Munkácsot

Orosz légitámadás érte Munkács egyik vállalatát augusztus 21-én éjszaka – idézi a Munkácsi Városi Tanács bejegyzését a...

Rakétatámadás érte Munkácsot