Élő Kolozsvári Rádió

DNA: vajon kié a vásárhelyi Római Katolikus Gimnázium épülete?

A Korrupcióellenes Igazgatóság marosvásárhelyi területi irodája vizsgálja, hogy jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak azt az iskolaépületet, amelyben az egyik legrangosabb iskola működik.

Az igazgatóság hivatali visszaélés ügyében nyomoz. A gyanú szerint az épületet – amelyben az Unirea román és magyar nyelvű főgimnázium illetve a Római Katolikus Gimnázium működik – úgy szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, hogy az soha nem volt az érsekség tulajdonában.

Tamási Zsolt, a Római Katolikus Gimnázium igazgatója határozottan visszautasította a vádakat. Emlékeztetett arra, hogy az épületet 2004-ben adták vissza az egyháznak. Marosvásárhely polgármestere megtámadta a határozatot, de elveszítette a pert. Az ügyben a legfelső bíróság hozott végleges döntést. A Korrupcióellenes Igazgatóság nem csak a visszaszolgáltatási bizottság döntését kérdőjelezi meg, hanem a legfelső bíróságét is. Nem tudják elfogadni a történelmi igazságtételt” – fejtette ki az igazgató.

transindex

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 november 13, 08:07 / actualizat: 2015 november 13, 18:21

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Hírek csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:07

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?

Újra napirenden Románia és Moldova egyesülése. Az SOS Románia párt nyújtott be erről törvénytervezetet a parlamentbe április közepén....

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Hírek kedd, 2026 június 232026 június 23, 10:21

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat

Romániának sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő. Facebook-bejegyzésében...

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 23:46

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát

Késő esti ülésén elutasította a parlament együttes ülése Adrian Veștea kinevezett miniszterelnök kormányát. A szükséges 233 helyett...

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 08:01

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea

Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök vasárnap benyújtotta a parlamentnek kormánya programját és a miniszterjelöltek névsorát. A kabinet...

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 16:15

Teljes patthelyzet a kormányalakításban

A korábbi tervekkel ellentétben nem nyújtotta be ma kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját a parlamentbe Adrian Veștea...

Teljes patthelyzet a kormányalakításban
Hírek kedd, 2026 június 162026 június 16, 14:09

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában

Az RMDSZ politikusai hétfőn találkoztak Adrian Veștea kijelölt miniszterelnökkel, aki kormányzati részvételt ajánlott a Szövetségnek. Az...

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában
Hírek csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 08:41

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását

Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy vegyék le a...

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását
Hírek szerda, 2026 június 102026 június 10, 13:18

Elromlik az idő

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán. A meteorológusok szerint...

Elromlik az idő