Élő Kolozsvári Rádió

November 13. hivatalosan is a Magyar Nyelv Napja Romániában

Az államfő kihirdette a magyar nyelv napjának megünnepléséről szóló törvényt.
Klaus Johannis szerdán hirdette ki az RMDSZ által kezdeményezett törvényt, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át. A tervezetet júniusban a szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el.
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója által közösen kezdeményezett jogszabály értelmében ezen a napon a magyarlakta településeken különböző kulturális programokat szervezhetnek, amelyekhez a helyi önkormányzatokon kívül a civil szervezetek is hozzájárulhatnak.
Idén több erdélyi és partiumi helyszínen is megünneplik a magyar nyelv napját.
Kolozsváron a Georgius Aranka Társaság szervezésében ünneplik a magyar nyelv napját. Az Apáczai Csere János Elméleti Gimnáziumban este hat órától Lőrincze Lajos nyelvészre emlékeznek, majd anyanyelvi játék kezdődik (kor)határok nélkül.
Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ a Szacsvay Akadémiával közösen kétnapos rendezvénysorozattal készül.
November 12. a magyar nyelv használatáról tart előadást a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Horváth István. Az előadó beszél majd néhány jól ismert kezdeményezésről is, amelyeknek az a céljuk, hogy a többnyelvűséget, de kiváltképp a hivatalos román mellett a magyar nyelv használatát segítsék elő az üzleti szférában.
Nagybányán, a veresvizi Krisztus Király-plébánia Don Bosco Termében november 13. délután fellép a Németh László Elméleti Gimnázium kórusa, majd szabad beszélgetésre kerül sor az iskola igazgatójával, Váradi Izabellával a magyar nyelv jelenéről és jövőjéről.
Marosvásárhelyen november 12. koradélután a helyi RMDSZ Nőszervezete és a Római Katolikus Gimnázium diákjai ünnepi előadásra hívják az érdeklődőket.

mti+közlemények

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 november 12, 09:12

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 12:36

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget

Ilie Bolojan szerdán közölte, hogy miniszterelnöki tisztsége utolsó napjáig dolgozni fog Romániáért, és nem adja fel azokat az elveket,...

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget
Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 11:10

Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”

Arcátlannak nevezte az AUR vezérét az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, miután George Simion arra szólította fel a magyarokat, hogy...

Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”
Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:28

Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat

Bírálta az RMDSZ-t a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion, amiért a szövetség képviselői és szenátorai nem...

Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat
Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:27

Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek

Az AUR a továbbiakban minden forgatókönyvet mérlegelni fog, és „a román nép akaratának megfelelően” fog cselekedni. Ha...

Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:20

Ellenzékbe vonul a PNL

A Nemzeti Liberális Párt ellenzékbe vonulásáról döntött tegnap ülésén az alakulat vezetőtestülete. Az Országos Politikai Büró azután...

Ellenzékbe vonul a PNL
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 14:42

Megbukott a kormány

Megszavazta kedden a parlament az Ilie Bolojan vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A PSD, az AUR és a Béke – Románia az...

Megbukott a kormány
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 12:50

Hazugnak és cinikusnak nevezte a bizalmatlansági indítványt a kormányfő

A kormány elleni bizalmatlansági indítvány ‘hazug, cinikus és mesterkélt’ – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök az...

Hazugnak és cinikusnak nevezte a bizalmatlansági indítványt a kormányfő
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 12:22

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt

Ilie Bolojan miniszterelnök jelenlétében megkezdődött kedden a parlamentbe a bizalmatlansági indítvány vitája. Az indítvány szövegét...

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt