Élő Kolozsvári Rádió

A magyarvistai hadisír újrafelfedezése

katona_regi_fenykepA Kolozs megyei Magyarvistán tavaly előtt került elő a temetőben eltűntnek hitt hadisír.  Felderítésének történetét Benkő Levente történész mondta el a Hangolóban.

Gyalu határában negyvennégy októberében harcok voltak az előrenyomuló szovjet és román, illetve visszavonuló német és magyar csapatok között.

Benkő Levente akármerre jár, mindig megkérdezi az időseket, hogy tudnak-e arról, van-e katonasír, volt-e hadifogoly a faluban. Magyarvistában is rákérdezett, és mondták az emberek, hogy igen, van ilyen sír!

Utánanéztek a református egyházközség halotti anyakönyvében és két magyar honvéd nevét találták meg. Egy harmadik katona is el van temetve Magyarvistában, a halotti anyakönyvben úgy szerepel, hogy német tiszt vagy altiszt. Tehát ismeretlen német katona.

A halotti anyakönyv szerint itt temette el egyházi szertartással Daróczi Ferenc akkori helybéli lelkész és majdani esperes Török Imre és Kis Bálint honvédet, valamint az azonosítatlan német katonát. Daróczi tiszteletes sorszám nélküli bejegyzése szerint:

„A Gyalu–Vista között levő erdőn estek el harcban. Temetőnk északnyugati sarkában temettük el közös sírba őket. Közbül van a német, dél felől Török Imre, észak felől Kis B.”.

Török Imre a Békés megyei Körösladányban született, református vallású, halála pillanatában mindössze huszonkét és fél éves volt. Koponyalövés végzett vele. Daróczi Ferenc beírása szerint:

„Az Égett erdő felett egy útban feküdt, almát evett, úgy érte a halálos lövés”.

Az Ugocsa megyei Túrterebesen – esetleg Bajmokon, mert a születési helyet rögzítő kockában mindkét helység szerepel – született a görög katolikus vallású Kis Bálint, aki halálakor harmincnégy éves volt. A bejegyzés szerint vele szívlövés végzett.

„A Méheknél, a Kis kút mellett találtak rá, négykézláb volt meghalva”

– írta be a halotti anyakönyvbe Daróczi tiszteletes, akinek az áldozat testhelyzetére vonatkozó utalása alighanem azt jelzi, hogy Kis Bálintot talán menekülés közben érte a halálos lövés, úgy bukott hasra. A német katonára vonatkozólag Daróczi tiszteletes azt rögzítette, hogy halálát többrendbeli sebesülés okozta, s hogy

„a Bérc útban egy kevés föld volt rádobva”.

a magyarvistai halotti anyakönyv bejegyzése

a magyarvista halotti anyakönyv bejegyzése

A sírhely megtalálásáról Benkő Levente elmondta:

„Nem lehetett sehogy azonosítani a sírhelyet. Arra gondoltam, hogy kutatóárkot kéne ásni, felvettem a kapcsolatot a hatóságokkal, aztán mind odáztam-odáztam a dolgot, addig amíg a tavalyelőtt tavasszal nagy temetőtakarítás és bozótirtás volt és akkor jelezték nekem a helybéliek, hogy menjek csak nézzem meg, mert úgy lehet, hogy megvan a sír. „

Ketten-hárman fogtak hozzá a sír rendbehozásához, aztán egyre többen csatlakoztak. Volt aki márványlapot adományozott, volt aki sódert, végül húsznál is többen gyűltek össze rendbe tenni a magyarvistai hadisírt. Benkő Levente szerint:

„Minden katona aki elesett, azt megsirattak, minden hadifoglyot hazavártak. Tehát, hogyha rábukkanunk ilyen helyekre, tegyünk le egy szál virágot, vagy állítsunk oda egy követ, vagy tegyük rendbe egy kicsit azt a helyet. Legyen emberhez méltó az a nyughely.”

Erdélyben több településen is ápolják honvédek nyughelyét. Léteznek helyi kezdeményezések, illetve olyan lelkes önkéntesek, kiknek ilyen jellegű tevékenysége egy egész régióra kiterjed. Felbecsülhetetlen, például a Tordai Honvéd hagyományőrző Bizottság munkája, vagy a Szamosfalváért Egyesületé.

Részlet a Hangolóból:

 

kolozsvári rádió/muvelodes.ro

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 november 6, 13:47 / actualizat: 2015 november 6, 16:47

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel