Élő Kolozsvári Rádió

Ötletbazár – hogy könnyebb legyen az iskolatáska

iskolatáskaNehéz az iskolatáska – panaszkodnak a szülők és a gyermekek. Aggodalmuk nem alaptalan: a kisiskolás a megengedettnél jóval többet cipel nap mint nap, és az is igaz, hogy az ortopéd orvosok szerint igen nagy a hátfájásos, elferdült gerincű gyermekek száma.

Az Európai Unió országaiban egy dolgozó felnőttel nem lehet nagyobb terhet emeltetni, mint  testsúlyának 20 százaléka – ugye nem tudták? Na és a gyermek? Ha egy elsős testsúlya 25 kilogramm, az iskolatáska, amit cipel, 3-4 kilogramm, az testsúlyának 14-16 százalékát jelenti, az ideális arány pedig a testsúly 8 és fél – 10 százaléka lenne. Nem messze tőlünk, nyugatra, beiratkozáskor az iskola köteles tájékoztatni a szülőt az osztályban használatos tankönyvek tömegéről. Ezt, talán nálunk is be kellene vezetni!

hátgerincAddig is, hogy mégis csak könnyebb legyen valamivel az iskolatáska, íme néhány tipp szülőbizottságoknak, szülőknek: szülői értekezleten beszéljék meg a tanítóval, hogy a gyermek a rajztömböt, festéket, gyurmát, más kézimunka- és tornafelszerelést, csak az iskolában használt munkafüzetet, egyéb, otthon nélkülözhető tanszert az iskolaszekrényben hagyhassa. Ha ilyen nincs, szülő-gyermek közös tevékenységen ajánlatos gyorsan készíteni egyet. Polc is megteszi, színes festékkel, öntapadóssal, percek alatt hangulatossá varázsolható. Másik tipp: a szülő esténként ellenőrizze a kisiskolás táskáját, ugyanis gyakran megtörténik, hogy a gyermek fölöslegesen cipel, ügyesen becsomagol másnapra, de az előző napi füzeteket, könyveket elfelejti kivenni.

Bárdos Mária

 

Szerkesztő: bardosmaria, 2015 október 30, 10:08 / actualizat: 2016 november 3, 8:53

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre