Élő Kolozsvári Rádió

Corvina-katalógus és gondolatok a PTI-könyvtárban

konyvtar2 muvelodes biszak szabolcs

Kép forrása: muvelodes.net (Biszak Szabolcs)

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós – így kezdi Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című versét. Belépve a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárába, valóban tudósokhoz illő, gondosan rendezett gyűjteményt láthatunk. S néhány olyan könyvtárost, akik főleg háttérmunkát végeznek: lehetővé teszik, hogy a kutatók – és miért ne: az érdeklődők is – használható, könnyen kezelhető gyűjteményt találjanak.

Sőt, a digitális technológia segítségével már az interneten keresztül is elérhető a jegyzék. A digitális nyilvántartás a kilencvenes években elkezdte átvenni a cédulakatalógus helyét – meséli Bak Ágnes könyvtáros, aki egyaránt otthon van a folyóiratkötegek és a digitális rendszer tárgyszavainak világában.

A felvétel a folyóirat-gyűjteményt is rejtő kis teremben készült. Utána beleshettem a régi könyvek gyűjteményébe, ahol arról beszélgettünk, hogy talán megtelnek kiállított anyaggal a nemrég elkészült tárlók, s ezekben talán régi könyveket, bibliákat is nézegethetünk hamarosan egy szép teremben megnyitott kiállításon.

Bak Ágnes könyvtárossal Rácz Éva beszélgetett.

Bízunk benne, hogy hamarosan meglesz az anyagi fedezet, és megvalósulhat mindaz a fejlesztés, amelynek ma még csak az első lépései láthatók a 120 éves múltra visszatekintő könyvtárban. A felújítások, átszervezések után lehetnek majd új polcok a régi és új könyveknek, s lehet szép, tágas olvasóterem, amely nemzetközi kitekintésű könyvtári állománnyal, digitális nyilvántartással is várja a kutatókat és az érdeklődőket.

Szerkesztő: racz.eva, 2015 október 30, 13:12 / actualizat: 2015 november 2, 12:44

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete