Élő Kolozsvári Rádió

A kapcsolatteremtés fontossága is győzött a Sportolimpián

Október 16–19. között zajlott Kolozsváron az első Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia, amelyen 22 erdélyi magyar iskola szinte 500 diákja mérkőzött meg egymással öt sportágban. Röplabda, kézilabda, atlétika, futball és kosárlabda szerepelt az olimpián, amelynek  fővédnöke a kolozsvári származású Károlyi Béla, az Amerikai Egyesült Államok nemzeti tornacsapatának vezetője volt. De az esemény mellé álltak neves erdélyi magyar sportegyéniségek is. A Sportolimpiát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozása szervezte , a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt keretében. A Hangoló vendége a Sportolimpia főszervezője, Grabán Zsolt volt.


A szervezők célja a testnevelés, a sport fontosságának tudatosítása mellett, a csapatszellem erősítése volt. Ezért is szerepeltek elsősorban csapatjátékon alapuló sportágak az olimpián. A legjobban teljesítők között első helyen Kolozs megye végzett. Elképzelhető, hogy a jövőben bővítik a sportágakat.

A Hangoló házigazdája: Szuszámi Zsuzsa.

 

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 október 20, 18:13 / actualizat: 2015 október 20, 19:14

Etichete:
Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 11:38

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon

Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical...

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában