Élő Kolozsvári Rádió

Fejedelmek otthonából fesztiválhelyszín – a gyalui várkastély új küldetése

varkert_fesztival_gyalu_seta_10.10.2015Várkert fesztivál zajlott a hétvégén Gyaluban, a gyalui várkastély parkjában. A kastély nemrég gazdát cserélt, Bánffy Katinka grófnő unokája, Barcsay Tamás történésztől Nagy Elek üzletember vásárolta meg, majd a birtokot az általa létrehozott Traditio Transylvanica Alapítványnak adományozta. Most azt tervezik, hogy sokféle, sokszínű rendezvény helyszínévé teszik a várkastélyt.

Ökörsütés, Edda-koncert, bábszínház, könyvbemutatók, családos programok vártak mindenkit, akit el nem ijesztett a rossz idő. A látogatók a kastély parkját vették birtokba. Gergely Balázs, a Traditio Transylvanica Alapítvány igazgatója elmondta, nagy rizikót vállaltak, amikor a feketetói vásár idejére tervezték a rendezvényt, de lehetőséget akartak teremteni a Feketetóról Kolozsvárra hazatérőknek is, hogy a vásáros hangulat után fesztiválhangulatban térhessenek haza.

A visszaigényelt és visszaszerzett várkastély tulajdonosa, Barcsay Tamás, anyagi okok miatt nem tudta volna helyrehozatni Erdély legnagyobb, magánkézben levő várkastélyát, így az eladás mellett döntött. Nagy Elek üzletember vásárolta azt meg, majd a birtokot az általa létrehozott Traditio Transylvanica Alapítványnak adományozta.

„Ennek a kastélynak a történetében sok minden történt: fejeztek itt le embereket, házasságok köttettek, volt szerelem, gyilkosság, most új küldetése lesz. Ez a kastély életre fog kelni, de igazán virágzóan akkor élhet majd, ha fel tudjuk újítani. Reménykedünk, hogy el tudunk nyerni európai pénzeket .” – mondta Nagy Elek.

Az önkormányzattal úgy tűnik, jó a viszony. Okos Károly alpolgármester azt mondta, pénzen kívül minden tőlük telhető módszerrel támogatják az elképzelést.

A fesztivál látogatói számára nincs nyitva a kastély, csak annak parkja, mert veszélyesnek minősítették romló állapota miatt. Minket Barcsay Tamás, az utolsó arisztokrata tulajdonos vezetett végig az üres termeken, ahol az ajtók fölött sok helyen még mindig olyan feliratokat találni, mint Sală profesorală, azaz Tanári, ami az épület volt kisegítő iskolai múltját idézi, ahogyan a kandallópárkányon felejtett poros tankönyv is. Barcsay Tamással végül a kastély egykori hatalmas szalonjában beszélgettünk, ahol már csak a kandalló emlékeztet az egykori pompára. A szomszédos ebédlőben nemrég leszakadt gerendák mutatják, hogy mivé lenne a kastély sürgős beavatkozás nélkül.

Barcsay Tamás:

„ El sem képzeltem, hogy el fogom adni. Az volt acél, hogy visszaszerezzük, és csinálunk belőle valamit. De nem egy kis kúriáról beszélünk, ez egy olyan óriási épület, ami rengeteg pénzt emészt fel. Ezeket a kastélyokat nemcsak Erdélyben, de sehol a világon nem lehet már úgy fenntartani, hogy valakinek a privát rezidenciája legyen, hacsak nem valami olajmilliomos. Tehát funkciót kell neki találni, és nagyon örülök, hogy ezt megtalálták.”

A volt tulajdonos olyan szerződést kötött a vásárlókkal, melynek értelmében neki és testvérének életében joga lesz a várkastély egyik tornyát megtartani magánlakosztályként, azt a tornyot, melyben egykor Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György fejedelem felesége lakott.

A várkastély története
A mai várkastély helyén a 15. században püspöki rezidencia állt – maradványai még felfedezésre várnak. E köré épült a szabályos alaprajzú, saroktornyos reneszánsz vár, melynek bizonyos elemei ma is léteznek. Felépülte után sokszor cserélt tulajdonost és országos jelentőségű események helyszíne volt – itt rendezte be például udvartartását Izabella királyné Buda elfoglalása után. I Rákóczi György fejedelem kényelmes kastéllyá alakította a várat. Az 1700-as évek elején, a Rákóczi-szabadságharcban elpusztult a kastély jó része, Bánffy Dénes és felesége építette újjá 130 évvel később. Ismét leégett, új tulajdonosa, Rosenberger Bernát állíttatta helyre, tőle vásárolta vissza 1911-ben a Barcsay-Bánffy család. A kommunizmus idején államosították, a 70-es évektől fogyatékos gyerekek iskolája működött benne. Hosszas huzavona után 2012-ben kapta vissza jogos tulajdonosa, Barcsay Tamás.

Mostantól új minőséget kap a gyalui várkastély – Barcsay Tamás szerint a Várkert fesztivál inkább a középkori mivoltát idézi fel, amikor élet, zsibongás volt minden várban, a kastélyok környékén, s nem a későbbi, 19. századi időket, amikor az arisztokrata tulajdonosok szerették a magányt.

A kastély helyreállítása remélhetőleg hamarosan elkezdődik. Nem árulták el mennyibe kerül majd, az új tulajdonos, Nagy Elek úgy fogalmazott: 1 millió és 30 millió euró közötti összeget lehetne befektetni az épület felújításába.

Forrai Szerénke

Szerkesztő: forrai.szerenke, 2015 október 11, 15:09 / actualizat: 2015 október 20, 15:31

Sokféle történet, közös öröm – hétfőtől Kolozsvári Zsidó Napok
Hangoló péntek, 2026 október 302026 október 30, 11:40

Sokféle történet, közös öröm – hétfőtől Kolozsvári Zsidó Napok

A Kolozsvári Zsidó Napok idején lesz ragtime és klezmer, ismert művészek, sok humor és remek muzsika. Megismerheti a közönség a régi...

Sokféle történet, közös öröm – hétfőtől Kolozsvári Zsidó Napok
Szilasi Alex Kolozsváron – a 19. századi zene találkozása a 21. századi ember érzéseivel
Hangoló csütörtök, 2026 október 292026 október 29, 13:12

Szilasi Alex Kolozsváron – a 19. századi zene találkozása a 21. századi ember érzéseivel

Szilasi Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjével és szentmisével emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira...

Szilasi Alex Kolozsváron – a 19. századi zene találkozása a 21. századi ember érzéseivel
„Balogh Gizella több, mint alapemberünk, ő a társaság lelke!”
Hangoló szerda, 2026 október 282026 október 28, 11:15

„Balogh Gizella több, mint alapemberünk, ő a társaság lelke!”

Balogh Gizella Kézdivásárhelyen született, közel 40 évnyi pályafutása után, 1982-ben ment nyugdíjba, majd a kilencvenes évek elején a...

„Balogh Gizella több, mint alapemberünk, ő a társaság lelke!”
Nagyobb büntetések a médiahatóságtól
Hangoló kedd, 2026 október 272026 október 27, 12:52

Nagyobb büntetések a médiahatóságtól

Kétszer akkora büntetéseket róható ki a médiában elkövetett szabálysértésekért, mint – mondjuk – egy hónappal korábban. A kormány...

Nagyobb büntetések a médiahatóságtól
Hangoló hétfő, 2026 október 262026 október 26, 11:11

„Máramaros, meghallgatunk!”

Elindul végigjárni a megyét a máramarosi RMDSZ-szervezet. Azt ígérik: házról házra bekopogtatnak, és ez nem kampánykörút, hanem érdekli...

„Máramaros, meghallgatunk!”
Hangoló hétfő, 2026 október 262026 október 26, 10:12

Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia

Az egyre népszerűbb helyi gasztronómiai pontoknál egy finom falat a nagymama konyháját, a gyerekkorunk ízeit és az otthon melegét idézi...

Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia
Hangoló szerda, 2026 október 212026 október 21, 13:15

Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz

Vajon milyen világ lenne az, amelyben az ember álmai másnap délután valósággá válnának? Baj lenne? És meddig lehet ezt elviselni? Ennek a...

Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz
Hangoló hétfő, 2026 október 192026 október 19, 08:13

Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke

A médiafogyasztók bizalmának megszerzését, visszaszerzését tartja az újságírók egyik fontos feladatának Kacsó Sándor televíziós...

Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke