Élő Kolozsvári Rádió

Várkert fesztivál – az első lépés a gyalui várkastély új időszámításában

Történelmi kulturális kalandpark lesz a gyalui várkastély

Erről Gergely Balázs, a kastélyt birtokló Traditio Transylvanica Alapítvány igazgatója beszélt a hétvégén zajló Várkert fesztivál nyitó sajtótájékoztatóján, a gyalui várkastély kertjében felállított rendezvénysátorban. Amint elmondta, az első alkalommal megszervezett fesztivállal tulajdonképpen a hely alkalmasságát, kapacitását „tesztelik”.

Kiemelte, hogy a kastély és környéke Erdély történetének keresztmetszetét nyújtja: a kastély dombján őskori település állt, a római korban itt épült a legjelentősebb erdélyi castrum, a domb alatt Árpád-kori temetőt tártak fel, a kastélyhoz pedig történelmi események kötődnek. Hozzátette, a 20. századig a várkastélyok funkciója az volt, hogy ne engedjenek be mindenkit, aki be akar jönni.

„Most a falak azért újulnak meg, hogy mindenki bejöhessen” – jelentette ki Gergely Balázs.

A kultúrák találkozásának helyszíne lesz

A sajtótájékoztatón Nagy Elek, a kastélyt tavaly megvásárló üzletember elmondta, hogy a birtokot az általa létrehozott Traditio Transylvanica Alapítványnak adományozta, és olyan intézményrendszert szeretne kiépíteni benne, amely a kultúrák találkozását teszi lehetővé. Hozzátette: erre az teremt lehetőséget, hogy a 15. században épült várkastély – Erdély egyik legnagyobb magántulajdonban levő rezidenciája – három néprajzi egység: Kalotaszeg, Mócvidék és Mezőség találkozásánál fekszik. Az üzletember úgy vélte, a kultúra lehetőséget teremt arra, hogy a gyakran egymással párhuzamos világokban élő erdélyi románok és magyarok jobban megismerjék egymást.
Nagy Elek arról is beszámolt, hogy európai uniós források bevonásával próbálja felújítani a mintegy hatvan termes kastélyt. Hozzátette, ha nem sikerül pályázati forrásokat szerezni, akkor is folytatódik a kastélyfelújítás, de sokkal lassabb ütemben. Az üzletember nem árulta el, hogy pontosan mekkora összegre van szükség az épület helyreállításához, úgy fogalmazott: 1 millió és 30 millió euró közötti összeget lehetne befektetni az épület felújításába.

Nehéz szívvel adták el

Barcsay Tamás, a kastély előző tulajdonosa elmondta, hogy a 2012-es visszaszolgáltatás után nehéz szívvel hozta meg a döntést, hogy eladja az örökséget, de belátta, hogy családja képtelen lenne a helyreállítási és fenntartási költségek fedezésére, és csak így mentheti meg az épületet. A négyzet alakú, négy sarokbástyás várkastély államosítása előtt Bánffy Katinka grófnő tulajdonában állt. 2002-ig a gyermekvédelmi hatóság kisegítő iskolát működtetett benne, azóta üresen áll. Bánffy Katinka grófnő unokája, Barcsay Tamás történész hosszas pereskedés után vehette birtokba örökségét 2012 szeptemberében.

This slideshow requires JavaScript.

A kastély első írásos említése

1439-ből való. Kezdetben a nagyváradi, majd a gyulafehérvári római katolikus püspökség tulajdonát képezte, de az évszázadok során számtalanszor gazdát cserélt, míg a Bánffy-család tulajdonába került. Történelmi esemény is kapcsolódik az épülethez: 1541. december 29-én Fráter György itt kötött megállapodást a Habsburgokkal arról, hogy a magyar korona és Magyarország egésze Habsburg Ferdinándra száll, ha kiűzi a törököket az országból. A terv azonban meghiúsult, Magyarország pedig három részre szakadt.

mti/kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 október 10, 18:03 / actualizat: 2015 október 11, 23:20

Fordulatra várva
Vezető péntek, 2026 szeptember 182026 szeptember 18, 18:27

Fordulatra várva

Több jel is utal arra, hogy az oroszországi választások előtt és környékén hangsúlyok tolódnak el az ukrajnai háború értelmezésében...

Fordulatra várva
Elemző: az AUR-on kívül senkinek nem lenne érdeke az előrehozott választás
Vezető péntek, 2026 szeptember 182026 szeptember 18, 14:41

Elemző: az AUR-on kívül senkinek nem lenne érdeke az előrehozott választás

Az államfő tegnap Siegfried Mureșan PNL-s EP-képviselőt nevezte meg új miniszterelnök-jelöltként. A PSD elnöke Sorin Grindeanu...

Elemző: az AUR-on kívül senkinek nem lenne érdeke az előrehozott választás
Képességvizsgára készít a tízes.ro
Vezető péntek, 2026 szeptember 182026 szeptember 18, 11:47

Képességvizsgára készít a tízes.ro

A Tízes.ro Románia első olyan platformja, ahol a magyar közösségek diákjai élő, online órákon készülhetnek a VIII. osztály végén...

Képességvizsgára készít a tízes.ro
Szatmárnémetiben több évtizedes hagyománya van a közösségi kerteknek
Vezető péntek, 2026 szeptember 182026 szeptember 18, 09:56

Szatmárnémetiben több évtizedes hagyománya van a közösségi kerteknek

A városi közösségi kertek intézménye több nagyvárosban is működik, például Temesváron és Szatmárnémetiben. Európa-szerte az...

Szatmárnémetiben több évtizedes hagyománya van a közösségi kerteknek
Vezető csütörtök, 2026 szeptember 172026 szeptember 17, 17:55

Kedvesség és minőség a nagybányai kézműves vásárban

Nagybánya főteréről, a 21. Főtér Fesztiválról szólt szeptember második hétvégéjén a Kolozsvári Rádió. Miután elbeszélgettünk a...

Kedvesség és minőség a nagybányai kézműves vásárban
Vezető csütörtök, 2026 szeptember 172026 szeptember 17, 17:30

Siegfried Muresan a kormányfőjelölt

Siegfried Muresant bízza meg kormányalakítással Nicusor Dan. Az államfő röviddel ezelőtt jelentette be döntését. Nicusor Dan a több mint...

Siegfried Muresan a kormányfőjelölt
Vezető csütörtök, 2026 szeptember 172026 szeptember 17, 17:28

„A zene, a család meg a közönség nagyon sok mindenen átsegített”

Az Omega szervezett egy országos turnét 1979-ben, előzenekarnak pedig a Hobo Blues Bandet hívták. Az akkori „tótumfaktumok”...

„A zene, a család meg a közönség nagyon sok mindenen átsegített”
Vezető csütörtök, 2026 szeptember 172026 szeptember 17, 16:04

Kelemen Hunor: katasztrofális lenne egy egyszínű AUR-kormány

Nicușor Dan államfő ma a Cotroceni-palotában fogadta a parlamenti pártok képviselőit az új miniszterelnök kijelölése előtt. Az elnöki...

Kelemen Hunor: katasztrofális lenne egy egyszínű AUR-kormány