Élő Kolozsvári Rádió

Tüntetés helyett autonomista csoportkép

Fotó: Facebook/Autonomy for Transylvania

Fotó: Facebook/Autonomy for Transylvania

Csoportkép lett csupán az autonomista tüntetés helyett. A transzilván autonomisták szerda délutánra hirdettek találkozót, Kolozsvárra. Bejelentési kötelezettségüknek eleget téve, jelezték a városházán az eseményt. Egy nappal a nagygyűlés előtt, a hivatal elutasító választ adott, ezért végül lefújták.

Mintegy húsz ember mégis ott volt a téren, zászlóikkal csoportképet készítettek. Az ügy előzménye, hogy júliusban a városháza nem engedélyezte olyan molinó kihelyezését a város határába, amelyen románul, magyarul és németül áll az Autonómiát Erdélynek! felirat. Fancsali Ernő, Erdély autonómiájáért küzdő civil aktivista (egyébként az EMNP kolozsvári elnöke) elmondta:

„Egy csoportképet készítettünk Mihály Vitéz szobra előtt. Több helyről jöttek, több városból, Nagyváradtól Medgyesig. Fontosnak tartottuk, hogy az erdélyi zászlókat felmutassuk, kibővítettük az idén, román zászlókat is felhúztunk, illetve e bánsági zászlót is fölemeltük.”

A szervezők november harmincadikára ismét tüntetést hirdetnek Kolozsvárra, amit akkor is meg kívánnak tartani, ha a városháza nem engedélyezi. A polgármesteri hivatalt, beperelik, mivel az eseményt csupán bejelenteni voltak kötelesek a szervezők, elvileg nem volt mit elutasítani. Egyébként a hivatalos válasz szóról szóra ugyanaz, amivel az Erdély autonómiáját népszerűsítő óriásplakátot utasították el néhány hónapja.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 október 1, 14:00

Ez egy életérzés
Sétatér szerda, 2025 október 152025 október 15, 15:44

Ez egy életérzés

Tájainkon javában dübörög a szüreti bálok szezonja. Erdély-szerte alig van olyan helyi magyar közösség, ahol ne ünnepelnék szüretet,...

Ez egy életérzés
Sétatér: Tamási Áron nyomában
Sétatér szerda, 2025 szeptember 242025 szeptember 24, 16:33

Sétatér: Tamási Áron nyomában

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Kevés regény záró gondolata lett ennyire szállóigévé, mint Tamási...

Sétatér: Tamási Áron nyomában
KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!
Sétatér csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 12:19

KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!

A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt részben a Farkas utcai kihelyezett stúdióból közvetítünk. Egyes műsoraink is igazodnak ehhez ilyenkor:...

KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!
Sokpilléres nyugdíj-alapozó
Sétatér szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:10

Sokpilléres nyugdíj-alapozó

A politikum – a törvény alkalmazási szabályzatával jócskán megkésve – épp azon vitázik, hogy a kötelező magánnyugdíjunk havonta...

Sokpilléres nyugdíj-alapozó
Sétatér szerda, 2025 április 22025 április 2, 17:09

Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk

Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztorral múlt héten Kárpátalján jártunk, hogy tartós élelmiszereket és vetőmagot vigyünk a...

Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk
Sétatér péntek, 2025 március 72025 március 7, 13:46

Az MI is „beépül az életünkbe, mint a számítógép”?

Nem két-három éve jött létre, s főleg nem egyik napról a másikra az, amit ma mesterséges intelligenciának (rövidítve MI-nek vagy angol...

Az MI is „beépül az életünkbe, mint a számítógép”?
Sétatér csütörtök, 2024 november 282024 november 28, 11:05

A TikTok titka?

A Sétatér e heti adásában egy korábbi műsort ajánlottunk hallgatóink figyelmébe. Egy évvel ezelőtt beszélgettünj Petki Milán...

A TikTok titka?
Sétatér hétfő, 2024 november 112024 november 11, 13:32

Egyedi ízvilág: kézműves sörök piaca és fogyasztói

Műsorunkba vendégszerkesztőt hívtunk: Váry-Sylvester Péter újságíró-hallgatóként készítette el az itt hallható összeállítást. Ő...

Egyedi ízvilág: kézműves sörök piaca és fogyasztói