Élő Kolozsvári Rádió

Filmgalopp-olni is érdemes, nem csak filmet nézni

filmgalopp-erdelyi-magyar-filmek-versenyeKezdődik a 15.Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmnapok! Szeptember 30-a és október 4-e között vigyázó szemét mindenki egy vászonra veti. Aki szeretne kikapcsolódni, annak jöhet az „Argo 2”, vagy a „Liza, a rókatündér” – utóbbit, ha látta, nézze meg másodszor is, legalább az apróbb részletekre is tud figyelni, netán végre megtanulja a betétdal szövegét. Akinek a moziban is fontos a zene, az válassza  a „Balaton Method”-ot, az „Engedem, hadd menjen”-t vagy a „Swing”-et. De a programban szerepel a „Délibáb”, a „Parkoló”, a „Senki szigete” , a „Coming out” és a „Fehér isten” (természetesen nem állítottunk fel fontossági sorrendet). Ebben a felsorolásban csak a nagyjátékfilmeket említettük, de össz-vissz 60-nál is több alkotás lesz. A szervezők reggeli magazinműsorunkban, a Hangoló-ban már meséltek a kínálatról, részletek ITT.

Mi most a legfontosabb újdonsággal, a Filmgalopp-al foglalkozunk egy kicsit. Ez fiatal erdélyi filmesek megmérettetése, első ízben szervezik meg és a Médiatanácsnak köszönhetően szép kis díjat lehet megszerezni: bruttó 1 millió forintot. A közönségdíjas filmnek pedig a Nobila Casa ajándéka jut.

Hogy kik fognak galoppolni, mennyire értékes a fiatal nemzedék munkája, arról Jakab-Benke Nándorral, a Filmtett erdélyi filmes portál szerkesztőjével beszélgetünk.

Sajtaj_foto_Filmtettfeszt

Fotó: Főtér.ro

 

A Filmtettfeszt egyre terjeszkedik, idén 2 új városban is megszervezik: Zilahon és Aradon. Így 12-re nőtt a házigazda települések száma. Hogy bírja a szervezők csapata a gyűrődést? Ha egy városban nincs mozi, hova költöznek be a filmek? És a kicsik idén mit láthatnak? – Buzogány Klárát, a Filmtett főszerkesztőjét faggatjuk.

 

filmtetfeszt15Idén volt miből válogassanak a szervezők, vége a magyar film nem is tudom hány szűk esztendejének. Most inkább az a kérdés, hogyan lehetne a legsikeresebbeket is elhozni a Filmtettfesztre? Mire büszke és mit sajnál Zágoni Bálint, a Filmtett menedzsere?

Előtte azonban azt is kiderítjük, miért lenne kötelező minden filmben utazó embernek beülni a szakmai találkozóra? Nemes gondolat, hogy ma már egy mobiltelefonnal is lehet filmet készíteni, de azért csak jobb, ha tisztességes felszereléssel és létező költségvetésből dolgoznak az alkotók.

A beszélgetések a 15.Filmtettfeszt sajtótájékoztatóján készültek. Szerkesztő: Gergely Zsuzsa

 

 

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 szeptember 28, 21:25

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel