Listen Live Kolozsvári Rádió

Óradnai hírvivő: Nem magyarul magyarok

Nem magyarul magyarok – ez a címe annak a kötetnek, amely a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) kiadásában jelent meg, és az Óradna környékén szervezett riporttáborban született. A hétvégén a szerzők visszatértek a tett helyszínére, bemutatni riportjaikat. A fogadtatásról, a helybéliek érdeklődéséről is faggattuk a Hangolóban a MÚRE elnökét, kollégánkat, Rácz Évát.

Óradnai hírvivő: Nem magyarul magyarok

Articol editat de racz.eva, 23 szeptember 2015, 11:31

borito nem magyarul magyarok

 

A riporttábortól a kötetbemutatóig eltelt két hónap alatt aszfaltoztak Óradna és Radnaborberek között: a betonkockák között aszfalttal javították ki és tették járhatóvá a mintegy 8 kilométeres utat.

Nyolc kilométer. Nem kell oda a világ aszfaltja… Inkább az érdeklődés, hogy belássuk, hogy valaki komolyan vegye: valaki onnan is bejárna, és törődni kell velük is. Az alpolgármester a riporttáborkor esküdözött a kollégáknak, hogy megjavíttatja az utat, és hadd tartsam ezt kicsit az ott járt újságírók érdemének, hogy valóban megtörtént.

 

A régi magyar határtelepülésen a helybéliek sokkal inkább őrzik a katolikus hitet és magyar identitásukat, mint magyar anyanyelvüket. Ez talán azzal is magyarázható, hogy 40 évig szünetelt a magyar nyelvű oktatás. A 2000-es években újraindították, és volt olyan év is, amikor 90 gyermek járt a fakultatív magyarórákra. Idén viszont nehézkesen indult a tanév: a korábban ott dolgozott (nyugdíjas) tanítónéni nem tudott visszajönni, az óvónéni pedig követte férjét külföldi munkára.

Nem az óradnai az egyetlen eset, ahol úgy kezdődött a tanív, hogy nem lehetett tudni, lesz-e osztály, lesz-e tanító. Mennyire képes egy maroknyi újságíró a régió sajátos problémáira irányítani a figyelmet és akár segíteni ezek megoldásában? – kérdeztük a MÚRE elnökét.

 

Úgy tudom, az óvónéni a Kolozsvári Rádióban hallotta, hogy óvónőt és tanítót keresnek Radnára. Ha így van, akkor köszönjük, hogy hallgatott minket – de nem a magunk nevében, nem az újságírók nevében, hanem azoknak a gyerekeknek a nevében, akik így magyarul tanulhatnak az óvodában, az iskolában és a fakultatív magyar órákon! Sőt, azt is ígérte, hogy hoz magával tanítónénit is – s így ő sem lesz egyedül.

 

 

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
Hangoló szerda, 13 március 2024, 14:34

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban

Forrai Szerénke, Fodor Edina és Varga-Mihály Márton a 70 éves Kolozsvári Rádió más-más időszakában volt a reggeli műsor vezetője. Most...

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Hangoló kedd, 12 március 2024, 13:33

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”

Sántha Emőke kollégánk már többször szerepelt vendégként műsorainkban: hol daloskönyvet ír és ajzol, hol néprajzi gyűjtést végez....

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
Hangoló kedd, 12 március 2024, 11:09

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt

Az idén hetvenéves kolozsvári Rádió életében nagyon sokan jelen voltak hosszabb vagy rövidebb ideig. Számtalan szebb vagy feszültebb...

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 17:28

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”

Két legfiatalabb kollégánk, Birtalan Albert és Orbán Szabolcs indította hétfő reggel a 70 éves Kolozsvári Rádió ünnepi...

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 14:46

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!

Magyar díjazottja is van az idei Oscar-gálának. Mihalek Zsuzsa két kollégájával, Shona Heath-tel és James Price-szal közösen kapta meg az...

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!
Hangoló péntek, 8 március 2024, 08:27

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában

Négy aranyéremmel tért haza a katari szenior úszó világbajnokságról a kolozsvári Maier-Orosz...

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában
Hangoló csütörtök, 7 március 2024, 12:55

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket

A növények jelzik, hogy mikor van szükségük gondozásra, átültetésre, csak meg kell tanulni értelmezni a...

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket
Hangoló szerda, 6 március 2024, 14:28

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat

Irodalmi esttel és lapbemutatóval ünnepel az Újvárad...

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat