Élő Kolozsvári Rádió

Válsághelyzet Magyarországon?

Magyarországon a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről – mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy mégsem lesznek Szerbia felé nyitott tranzitzónák Magyarország területén. Lázár János bejelentette: a kormány a befogadóállomási kapacitás bővítését tervezi a következő két hétben a bevándorlók folyamatos és biztonságos ellátása érdekében.

A Miniszterelnökség vezetőjének tájékoztatása szerint idén eddig 176 ezer illegális bevándorló lépte át a határt. Kiemelte, hogy az utóbbi 52 napban több mint kilencvenezer migráns lépte át a határt, többen, mint az azt megelőző időszakban ebben az évben összesen. Megemlítette, hogy szerdán 3300 fölé emelkedett a regisztrált előállítottak száma, s ez is rekord.
Közölte: szeptember 15-én 0 órakor új időszámítás kezdődik, akik továbbra is a magyarországi útirányt választják, azoknak tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket és a hivatalos belépési pontoknál kell jelentkezniük. A határátkelőn lesz lehetőség a menekültügyi kérelem benyújtására, a jogerős elbírálásig – ami legfeljebb 12–14 nap – jogi védelmet és ellátást biztosítanak az érintetteknek.

3szek

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 szeptember 11, 08:58

A „borítékos” fizetés továbbra is nagy gond
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:44

A „borítékos” fizetés továbbra is nagy gond

Továbbra is komoly gondot jelent Romániában a feketemunka és a „borítékos” fizetés– derül ki az OECD tegnap bemutatott gazdasági...

A „borítékos” fizetés továbbra is nagy gond
FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:20

FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme

A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj...

FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme
Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:14

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen

A hatóságoknak nincs olyan információjuk, amely szerint Romániát katonai kockázat érné, még a közel-keleti feszültségek és Irán...

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 17:27

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban

A román külügyminisztérium ma közölte, hogy tudomásul vette az iráni külügyi tárca szóvivőjének kijelentéseit, és hangsúlyozta, hogy...

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 16:01

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt...

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 08:53

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is...

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját
Hírek szombat, 2026 március 142026 március 14, 12:53

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott

A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami...

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 14:08

9 lej fölött a gázolaj

A gázolaj literenkénti ára már meghaladta a 9 lejt, és a Közel-Keleten kialakult geopolitikai feszültségek, valamint az Európában...

9 lej fölött a gázolaj