Élő Kolozsvári Rádió

Ne utasítsuk el az oltást: Gyermekbénulásos esetek Ukrajnában!

Két gyermekbénulásos esetet diagnosztizáltak Ukrajnában, Kárpátalján – közölte az Egészségügyi Világszervezet, amely már két éve kijelentette: ez a kór nemzetközi fertőzésveszélyt jelenthet. 1996 óta nem jegyeztek ilyen betegséget Romániában, ezért 2002-ben megkaptuk az Egészségügyi Világszervezet hivatalos értesítését arról, hogy ez már polio-free, azaz gyermekbénulás-mentes ország. De a megfigyelés azóta is folytatódik. A gyermekbénulás egy életre okoz sérülést: megelőzhető, de a gyógyítására nincs mód.

A helyzetről az Egészségügyi Világszervezet romániai képviselőjét, Victor Olsavszky-t kérdezte Rácz Éva.

„Romániában az általános átoltottsági arány, sajnos, csökkenőben van, az Országos Egészségügyi Intézet adatai szerint, jelenleg 85-87 százalék közötti. A statisztikák szerint a be nem oltott gyerekek egyharmadának esetében nem is igényelték az oltást, a szülők nem hozták el a gyerekeket, további egyharmad pedig elutasította a beoltatást. Ez hosszú távon – és mint most látjuk, nem is kell hozzá nagyon hosszú táv – fertőzésekhez, betegségek kiújulásához vezet.”

polio


Kárpátaljai kollégáink
elmondták, az ukrán egészségügyi minisztérium szerda délutáni tájékoztatása szerint, a két gyerek két különböző – meg nem nevezett – településen él. Tehát azt nem tudjuk, mennyire laknak közel az ukrán-román határhoz. Mivel Ukrajnában az oltóanyag hiánycikk, az ukrán egészségügyi tárca úgy döntött, pótlólagos orális, úgynevezett „poliovakcinát védőoltásokat” adnak a gyerekeknek.

Gyermekbénulásban egyetlen esetet is fertőző gócnak tekintünk. Nem várjuk meg, amíg több lesz. Ami az ajánlásokat illeti, Ukrajnában mindenképpen azonnali oltáskampányt kell indítani, abban a térségben, ahol nincs lefedettség. A szomszédos régiókban, ez esetünkben Szatmár és főleg Máramaros megyét jelenti, mert ott élénk a forgalom Kárpátalja felé, fokozott éberségre van szükség, ez az egészségügyi igazgatóságok dolga, az országos Közegészségügyi Intézettel együtt. Emellett az Egészségügyi Világszervezet azt ajánlja, hogy azok, akik gyakran járnak át, figyeljenek oda, hogy legyenek beoltva gyermekbénulás ellen, különösen akkor, ha gyermeküket is magukkal viszik – tanácsolja az Egészségügyi Világszervezet romániai képviselője, Victor Olsavszky.

Számokban:

A gyermekbénulás többnyire az öt év alatti gyermekeket érinti. Minden kétszázadik beteg visszafordíthatatlanul lebénul, és a betegek 5-10 százalékának halálát okozza a légzőizmok bénulása. 1988 óta, a vírusfertőzés elterjedése 99 százalékkal csökkent. 2013-ban, az előre „jósolt” 350 ezer helyett, mindössze 416 esetet jegyeztek fel. De amíg egyetlen gyermek hordozhatja a vírust, oltás nélkül minden gyermeket veszélyeztethet a kór.

Szerkesztő: Rácz Éva, 2015 szeptember 2, 17:12 / actualizat: 2015 szeptember 3, 16:24

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját
Hangoló péntek, 2026 január 22026 január 2, 11:44

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina

Benő Krisztina a nyáron végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán, ugyanakkor jelenleg másodéves a BBTE Testnevelés és...

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina
Hangoló kedd, 2025 december 302025 december 30, 10:55

Újévi koncert sokszínű műsorral és a 100 Tagú Cigányzenekarral

A nagyszabású újévi koncert helyszíne a Gheorghe Dima Zeneakadémia nemrég átadott, ezer férőhelyes Héritage terme, és magáért beszél a...

Újévi koncert sokszínű műsorral és a 100 Tagú Cigányzenekarral
Hangoló hétfő, 2025 december 292025 december 29, 11:46

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén

Ha az ember hazamegy az ünnepekre Székelyföldre, és történetesen disznóvágásra is meghívják, akkor lehetőségei szerint ott segítsen,...

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén