Élő Kolozsvári Rádió

Ismét táncolnak a Postakertben. Ezúttal kalotaszegiek

Fekete-piros csütörtök
és vasárnap délután
– amikor kimenős a lány -,
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.
(Kányádi Sándor)

Táncházas körökben kultikusnak számító helyszín kerül be ismét a kolozsvári táncház-körforgásba. A Postakert. Az ezerkilencszázhatvanas-hetvenes években a városban dolgozó székiek jártak ide táncolni csütörtök és vasárnap délutánonként. Rendszeresen énekeltek, táncoltak, egyfajta szabadtéri táncházat alakítottak ki Kolozsvár központjában. Kányádi Sándor verset írt ezekről a táncalkalmakról. Szerdán, a 6. Kolozsvári Magyar Napokon itt kezdődött szabadtéri táncházzal a 17. Szent István-napi Néptánctalálkozó.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

This slideshow requires JavaScript.

Ez már a harmadik alkalom, hogy a Postakertben ismét tánc van. A Kolozsvári Magyar Napokon már volt erre példa, tavasszal pedig ugyancsak itt kezdődött a harminc éves Bogáncs néptáncegyüttes születésnapi rendezvénysorozata. Az eső ellenére, jó néhányan összegyűltek és táncoltak a Postakertben, az esős tánc közben Könczei Csongor néprajzkutató, a tánchelyszín újraélesztésének ötletgazdája elmondta:

„Itt a posta háta mögött, a hatvanas-hetvenes években, ez volt a táncház helyszíne, még mielőtt tudták volna az emberek, hogy mi az, hogy táncház. Ez most egy tudatos visszaemlékezés, azokra az időkre amikor – én mindig azt szoktam mondani – amikor az ember megy az utcán és lát fiatalokat néptáncolni, és mindez szabadon történik. Ezt a mai ember el sem tudja képzelni. Itt a hatvanas-hetvenes években ez minden csütörtök és vasárnap délután megtörtént.”

A mostani postakerti szabadtéri táncházat szervezője a Kalotaszeg Néptáncegyüttes volt. Bethlendi András, az egyik szervező elmondta:

„A 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében egy táncház flashmobot tartunk itt a Postakertben. Először szervezünk Kolozsváron, nyílt téren táncházat. Nagy tapasztalatunk van a táncház szervezésben, Kalotaszeg területén gyakorta, heti, két heti rendszerességgel szervezünk különböző településen táncházat. Számítunk ma is a kalotaszegiekre, ahogy itt körülnézek többen is vannak Mérából, Ketesdről is, Bánffyhunyadról, remélem sokan lesznek.”

A Postakertben az eső ellenére is szép számban táncoltak, miközben az egyik szervező esernyőt tartott Fodor Neti Sándor prímás, id. Toni Rudolf brácsás és Kisfaludi Attila bőgős feje fölé.

webcikk: Szilágyi Szabolcs; fotó: Bedtlendi Tamás/KMN/Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 augusztus 20, 11:26 / actualizat: 2015 augusztus 26, 16:32

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel