Élő Kolozsvári Rádió

Nem voltál táborban? De leszel!

Sajó Norbert

Sajó Norbert

A Telefonos Szeretetszolgálat olyan önkéntes tevékenység, mondhatni mozgalom, amely reális igényeket igyekszik felmérni, s azokira válaszolni –mondja a szolgálat alapítója, Sajó Norbert. Csillog a szeme, hogy mesél, főleg most arról, hogy ingyenes kirándulást szerveznek olyan 7-14 év közötti kolozsvári és marosvásárhelyi gyermekeknek, akik idén nyáron nem juthattak el sehová megszokott környezetükön kívül. Nem kell semmilyen papírral igazolni a szociális helyzetet, nem kell semmit bizonyítani: aki a tömbház előtt vakációzott, annak nem volt másra lehetősége – mondja.

A Szeretetszolgálat, amely az Erdélyi Református Egyházkerületből nőtte ki magát, nem szeretne párhuzamos struktúrákat létrehozni, nem azt akarjuk csinálni, amit mások már tudnak. Másoknak vannak már idősgondozó ellátásaik például, mi felajánljuk mondjuk az egyszeri bevásárlást, de utána leülünk, és elbeszélgetünk az időssel, s elmondjuk neki, hogy mégiscsak jobban járna, ha azok az unokái vásárolnának be neki hetente egyszer, akik vele egy településen élnek.

A Hangoló vendége Sajó Norbert. Házigazda: Rácz Éva

Az első évben négy gyermeket vittek el kirándulni, tavaly már 28 jelentkezővel indultak el. Jártak már a Sárkányok kertjében, Zsibón, Torockón és más szép helyeken is. Idén először adódott lehetőség végre háromnapos táboroztatásra:

„Ez már majdnem igazi tábor!”

– mondja a szervező. A VII. alkalommal megszervezett gyerekkirándulás helyszíne a Hargita Keresztyén Tábor lesz, idén szeptember 4–6. között. Bejelentkezésért vagy bővebb információkért hívja a 0753/56 56 56-os telefonszámot. Jelentkezési határidő: augusztus 31.

Szerkesztő: Rácz Éva, 2015 augusztus 19, 14:31 / actualizat: 2015 augusztus 20, 0:53

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia