Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Ecsettel, hegedűvel, versekkel – Ipó László „arcai”

IpoLaszlo_Onarckep

Önarcképe szenvedélyes, határozott egyéniséget sejtet. Ipó László festményei elsősorban az erdélyi tájat és benne az erdélyi embert mutatják meg. Az általa készített mesterhegedűk egyikéről egykor még Ruha István érdemes művész is elismeréssel nyilatkozott. A hangszer azért szólalt meg újra július 28-án a Szent Mihály-templomban orgonakísérettel, illetve a Bánffy-palotában is, itt úgymond önmagában, szólóban, hogy megéreztesse: készítője számára a zene is kiemelkedő jelentőséggel bírt, a festmények és versek mellett a hegedű is fontos része volt e sokarcú életműnek.

Visszatér(t) Ipó László

Ipo_Laszlo_Kiallitas_IpoIldiko

Ipó Ildikó, az Ipó László alapítvány alelnöke

Az emlékkiállítás a festőművészt, a hegedű szerelmesét és a költőt egyszerre kívánta a közönséghez közelíteni. Ezért a résztvevők nemcsak a festményeket tekinthették meg, hanem Vincze Dallos Csilla jóvoltából a művész által készített mesterhegedűt, Kali Andrea és Viola Gábor révén pedig néhány versét is meghallgathatták.

A megnyitó ünnepségen, csakúgy, mint az azt megelőző koncerten, átsugárzott a rendezvény érzelmi töltete, az az emlékező szeretet, amely a szervezőket vezette, s amely a házigazdákat és a hallgatóságot is megérintette. Egyszerűen a szíve után ment – mondja Ipó Ildikó, a festőművész nevével fémjelzett alapítvány alelnöke, a kiállítás kezdeményezője.

A művészetek és lelkek találkozásának is szánta a kiállítást: azt szerette volna, hogy az érdeklődők felfedezzék nemcsak a művészt, hanem az alkotásokat létrehozó embert is, aki számára a tökéletes nagytata volt, aki ma is élénken él emlékeiben.

Szeretett városának Székelykeresztúrnak 30 festményből álló gyűjteményt ajándékozott. Ezek mellett a Protestáns Teológiáról és magángyűjteményekből is bekerültek alkotások a kiállítás anyagába.

 

Alexandra Rus művészettörténész bevezetőjében figyelmeztetett arra, hogy Ipó László egy
erőteljes generáció képviselője volt, amely a 20 század első felében lépett színre.

„Az erdélyi földet, az erdélyi tájat, az erdélyi embereket mutatta meg, és ebben az értelemben ma is nagyon közel van valamennyiünkhöz” – mondotta a művészettörténész.

Festményeit nézegetve megérezzük, hogy belénk lát: „Az embert látta és az embert kereste”– mondotta az Ipó László emlékkiállítás megnyitóján Ferenczy Miklós református lelkipásztor.

Hegedült és hegedűket készített

Bár legtöbbet ecsettel, színekkel dolgozott, valósággal szerelmese volt a zenének: 15 éven át hegedült a Székelykeresztúri Filharmóniában, s nemcsak megszólaltatta a hegedűt, hanem meg is alkotta, nem is egyet: bicskával cserép-és üvegdarabokkal, csodálatos hangú hegedűket is faragott. Az Ipó László festőművész által készített mesterhegedűről még Ruha István érdemes művész elismerő vélekedése értékítélettel egyenértékű.

 

Ipo_LaszLO_Kiallitas_Vincze_Dallos_Csilla

A hegedűs számára az új hangszer mindig komoly próbatételt jelent, hiszen a hegedűművész az esetek döntő többségében saját hangszerét szólaltatja meg közönség előtt, amellyel a legapróbb árnyalatokig össze van szokva.
A kéznek is időre van szüksége a fogásokhoz való alkalmazkodáshoz.

Vincze Dallos Csilla hegedűművész számára valamiféle amolyan első hallásra szerelem-élményt jelentett a hegedűvel való találkozás, illetve ismerkedés. Lenyűgözte a hangszer érdekes vadsága, belső ereje lehetővé tette, hogy olyan, elsődlegesen szenvedélyes hangulatú zenéket szólaltasson meg,  amelyek a legközelebb állnak a szívéhez.

 

 

Legtöbbet ecsettel, színekkel dolgozott, ugyanakkor munkásságának fontos részét jelentették a versek, esszék, elmélkedések: Ipó László sokféle úton kereste az önkifejezés lehetőségeit.

Borsos Edith operaénekes is énekelt Ipó László emlékére

Borsos Edith operaénekes is énekelt Ipó László emlékére

Nem véletlen tehát, hogy a kiállításmegnyitót hangverseny előlegezte a Szent Mihály-templomban, amelyen Ipó László emlékére szólt a zene. Érzelmileg, szakmailag egyaránt kötődik Kolozsvárhoz, és nagy örömmel vállalkozott a fellépésre Borsos Edith operaénekes, akit örömmel hallottunk ismét Kolozsváron.

 

A Szent Mihály templomban az énekhang és a hegedű is orgonakísérettel szólalt meg, Miklós Noémi orgonaművész jóvoltából.

 

Ipó László (1911–1991)
Közel ötven évig élt és alkotott Székelykeresztúron, s szeretett városának 30 festményből álló gyűjteményt adományozott.
Itt ismerkedett a művészettel a székelykeresztúri gimnázium rajztanárának, Daday Gerőnek az irányításával. Ugyanitt volt első egyéni kiállítása 1936-ban volt Székelykeresztúron, ahol 1944-ben véglegesen le is telepedett. A festészet mellett zenélt is: 15 esztendőn át hegedült a keresztúri Filharmóniában, s kiváló mesterhegedűket is faragott. Megfestette többek között Kelemen Lajos, Tompa László, Benedek Elek, Makkai Sándor, dr. Molnár István, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jeles professzorainak arcképét. 1994-ben alakult meg a nevét viselő művészeti alapítvány,  1995-ben emléktáblával jelölték meg azt az épületet, amelyben élt és alkotott.

This slideshow requires JavaScript.

Augusztus 9-ig tehát megtekinthető az Ipó László emlékkiállítás a Bánffy-palotában. Érdemes megnézni.

Szerkesztette: Benkő Judit
Munkatárs: László Tibor
Ipó László képeit László Miklós fotózta

 

Szerkesztő: benko, 2015 augusztus 7, 22:09 / actualizat: 2015 szeptember 1, 15:32

Kolozsvári színisek hozták haza az első díjat a kairói fesztiválról
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 17:32

Kolozsvári színisek hozták haza az első díjat a kairói fesztiválról

A legjobb előadásnak járó díjat nyerte el a kolozsvári BBTE Szinház és Film Karának negyedéves színész osztálya a Kairói Nemzetközi...

Kolozsvári színisek hozták haza az első díjat a kairói fesztiválról
November a férfiak egészségének hónapja
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 17:18

November a férfiak egészségének hónapja

A prosztatarák a harmadik leggyakrabban diagnosztizált rákos megbetegedés az EU-ban élő férfiak körében. November a férfiak egészségének...

November a férfiak egészségének hónapja
Ingyenes tesztelést az SMA-mentes generációkért
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 13:58

Ingyenes tesztelést az SMA-mentes generációkért

Mentsük meg a beteg újszülötteket a Nagyváradi Szülészeten! – Ezzel a felhívással fordult a nyilvánosság felé a Bihar megyei Noel...

Ingyenes tesztelést az SMA-mentes generációkért
Alig ültettünk erdőt, pedig lett volna rá pénz
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 09:49

Alig ültettünk erdőt, pedig lett volna rá pénz

Kétmilliárd eurót kaphatott volna Románia a PNRR-s alapból erdősítésre és vízügyi beruházásra. A Helyreállítási és...

Alig ültettünk erdőt, pedig lett volna rá pénz
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 09:45

Őszi kibontakozás Németalföldön

Vékony, 15 ezer voks alatti különbséggel előzte be a D66 liberális formáció a tavaly kormányalakító szélsőjobbos Szabadságpártot a...

Őszi kibontakozás Németalföldön
Műsorok kedd, 2025 november 42025 november 4, 17:37

Hétvégi program? Kaláka Kidében!

Kaláka lesz a Kolozs megyei Kidében a hétvégén: az úgynevezett gabonás tetejét fedik újra szalmával. Mi ez a gabonás és kiket várnak a...

Hétvégi program? Kaláka Kidében!
Műsorok kedd, 2025 november 42025 november 4, 14:21

Takarékoskodunk – de eleget?

A romániaiak fele elismeri, hogy a pénzhez való viszonyulásban komoly generációs feszültségek léteznek – idézi a Raiffeisen Bank...

Takarékoskodunk – de eleget?
Műsorok kedd, 2025 november 42025 november 4, 11:54

Sokan nem végzik el a kötelező gázellenőrzéseket

Az októberi bukaresti tömbházrobbanás óta a lakosság ismét jobban felfigyelt a földgázhasználattal kapcsolatos potenciális veszélyekre....

Sokan nem végzik el a kötelező gázellenőrzéseket