Élő Kolozsvári Rádió

Mindig van Alternatíva!

Tasnádi Mária

Tasnádi Mária

 

A daganatos betegség ma már nem jelent minden esetben halálos ítéletet. A társadalom, a szociális rendszer és talán az egészségügy sem rendezkedett be arra, hogy a túlélőkkel foglalkozni kell. Ezért egyesületek, civil szervezetek vállalják magukra a támogatást. Erről beszélgetünk az Alternatíva Egyesület a Leukémiás Betegekért elnökével, Tasnádi Máriával.

Az egyesület daganatos betegségben szenvedőknek, a betegség túlélőinek és családtagjaiknak nyújt támogatást. Segítenek gyógyszerek beszerzésében,  műtéti beavatkozások költségeinek fedezésében, de akár abban is, hogy aki nem kolozsvári, valahol találjon szállást a családtagja kezelésének idejére. És, nem utolsó sorban, lelki támaszt nyújtanak a betegeknek és hozzátartozóiknak.

„Az érzelmi és társas támogatást csoportos vagy egyéni foglalkozásokon szervezzük meg. A túlélő csoport azért fontos, mert azt tapasztaltam, hogy 6-8-10 év után is fontos a korábbi betegnek, hogy tudja:  vannak még mások is, akik hasonló tapasztalatokat éltek át. Úgy érzem, hogy erre is van igény.”

Kérdezett: Rácz Éva

Az egyesület szeptembertől új csoportokat indít betegeknek, túlélőknek és családtagjaiknak is. Az Alternatíva Egyesület a Leukémiás Betegekért elérhető weboldalán, a Rota Mundi Egyesület honlapján, illetve jelentkezhetnek az elnök, Tasnádi Mária címén: tasnadimaria@yahoo.com vagy telefonszámán: 0741-371173.

Szerkesztő: Rácz Éva, 2015 augusztus 6, 12:35 / actualizat: 2015 augusztus 26, 16:33

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia