Listen Live Kolozsvári Rádió

Szinte 700-an a Kakasülő Galériában Atyhában

Pár napja zárult Atyhában, Vinczeffy László portáján, a csűrben, a Csorgó címet viselő kiállítás. Az egy hónap alatt szinte 7oo-an keresték fel a Kakasülő Galériát, amelynek első tárlata volt az idei: 27 neves hazai és magyarországi művész munkái avatták a térség első csűr-galériáját. A látogatók száma meghaladta a várakozásokat, sőt, sok esetben, a nagyvárosi galériák közönségét is túlszárnyalta az Atyhába látogatók száma. Vinczeffy László festő- és szobrászművész számára ez nagy elégtétel: elérte célját, rangos kiállítással sikerült bevonnia a köztudatba Atyha nevét, azét a kis faluét Korond mellett, ahova poros földút vezet és amelynek lakói sajnos nagyon kevesen maradtak. A következő beszélgetés két nappal a kiállítás leszedése előtt készült. A továbbiakban, őszig, Vinczeffy László saját munkái láthatók a Kakasülő Galériában.

Szinte 700-an a Kakasülő Galériában Atyhában

Articol editat de szuszamizsuzsa, 1 augusztus 2015, 15:56

Szuszámi Zsuzsa interjúja

Etichete:
Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
Hangoló szerda, 13 március 2024, 14:34

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban

Forrai Szerénke, Fodor Edina és Varga-Mihály Márton a 70 éves Kolozsvári Rádió más-más időszakában volt a reggeli műsor vezetője. Most...

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Hangoló kedd, 12 március 2024, 13:33

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”

Sántha Emőke kollégánk már többször szerepelt vendégként műsorainkban: hol daloskönyvet ír és ajzol, hol néprajzi gyűjtést végez....

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
Hangoló kedd, 12 március 2024, 11:09

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt

Az idén hetvenéves kolozsvári Rádió életében nagyon sokan jelen voltak hosszabb vagy rövidebb ideig. Számtalan szebb vagy feszültebb...

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 17:28

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”

Két legfiatalabb kollégánk, Birtalan Albert és Orbán Szabolcs indította hétfő reggel a 70 éves Kolozsvári Rádió ünnepi...

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 14:46

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!

Magyar díjazottja is van az idei Oscar-gálának. Mihalek Zsuzsa két kollégájával, Shona Heath-tel és James Price-szal közösen kapta meg az...

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!
Hangoló péntek, 8 március 2024, 08:27

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában

Négy aranyéremmel tért haza a katari szenior úszó világbajnokságról a kolozsvári Maier-Orosz...

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában
Hangoló csütörtök, 7 március 2024, 12:55

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket

A növények jelzik, hogy mikor van szükségük gondozásra, átültetésre, csak meg kell tanulni értelmezni a...

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket
Hangoló szerda, 6 március 2024, 14:28

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat

Irodalmi esttel és lapbemutatóval ünnepel az Újvárad...

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat