Élő Kolozsvári Rádió

Mentőt hívni is tudni kell!

mento_mentes_mentoauto_surgosseg_112 Bármikor megtörténhet, hogy eszméletlen embert találunk, akár utcán, akár otthonában. Nagyon fontos ilyenkor, hogy megőrizzük hidegvérünket, és mielőtt mentőért telefonálunk, lehetőleg alaposan figyeljük meg a részleteket.
– Miről kell tájékoztatnunk a mentőt? –kérdezte dr.Bakos Katalin általános orvostól Juhász Éva.

„Egy eszméletlen beteg esetében, amit közölni fogunk a mentőszolgálattal, azok nagyon hasznos és fontos információk lehetnek, de arra nagyon kell figyelni, hogy pontosak legyenek. Tehát, amit közlünk, azért vállaljuk a felelősséget. A helyszínt, ahol vagyunk, pontosan jelöljük meg, ez nagyon fontos. Az egészségkárosodás jellegéről számoljunk be. Mi lehet? Eszméletlenül találtuk, de vannak például külsérülési nyomok rajta, észrevehetjük, hogy egy végtag természetellenes állapotban áll, hogy az illetőnek esetleg nyílt törése van, netán a füléből vér folyik, szövethiány van rajta, végtaghiány – ezeket mind észrevehetjük,és közölhetjük a mentőszolgálattal. Ha a beteg ismerős vagy családtag, akkor konkrét adatokkal, akár pontos diagnózissal is szolgálhatunk vele kapcsolatban, amennyiben ismerjük kórtörténetét.”

– Balesetnél mivel bővülhet még a lista?

„Ha balesetet jelentünk be – lehet gázolás, áramütés, magasból való leesés vagy gázmérgezés – ezeket nagyon fontos közölni, mert ilyenkor másfajta lesz az ellátás, ugyanis a központi hivataltól értesítik a tűzoltóságot, a rohammentőt, a rendőrséget, ha szükséges, tehát minden egyszerre történik. Előfordulhat, hogy valaki terhes, és megindul a koraszülés,vagy maga a szülés, netán abortusz történik – akkor is nagyon fontos jelenteni, amit látunk. Nyílván a kiszálló mentőcsoport fogja majd a pontos diagnózist fölállítani, illetve az ellátási tervet összeállítani, de nagyon fontos, hogy – amennyire lehetséges – pontos információkkal érkezzen, mert lényeges lehet a beteg élete mentése szempontjából is.”

Szerkesztő: juhaszeva, 2015 július 24, 22:38 / actualizat: 2015 július 28, 16:02

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 11:38

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon

Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical...

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában