Hadd szóljon!

BBTE: a „kapós” egyetem

ubb felveteliFelvételi vagy beiratkozás? Kinek-kinek mi jut, hiszen nem minden egyetemi szakon szerveznek (még) felvételi vizsgát. Szerda (július 22.) reggelig összesen 17000 diák iratkozott be a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre (BBTE), mintegy kétezerrel több, mint tavaly a beiratkozási időszak végéig. A tendencia, hogy egyre több diák érdeklődik az egyetem képzése iránt, már tavaly is megfigyelhető volt: 2014-ben ezerrel több diák iratkozott be a BBTE-re, mint 2013-ban.

Az idei beiratkozási időszak a különböző karokon változik, az utolsó beiratkozás július 27-én zárul, a Református Tanárképző Karon. Július 31-én minden kar közzéteszi a végleges felvételi/beiratkozási eredményeket.
Közben az egyetemeket rangsorolták is: a Center for World University Rankings által összeállított értékelésben az első ezerben két romániai egyetemnek jutott hely: a Bukaresti Egyetemnek, és szorosan mögötte a kolozsvári BBTE-nek. A szempontok közül a legfontosabb az oktatás minősége, a végzettek a munkaerőpiacon való elhelyezkedése és az oktatói (akadémiai) közösség felkészültsége volt.
A BBTE magyar oktatásért felelős rektorhelyettesével, dr. Soós Annával beszélgettünk felvételiről, egyetem-minősítésekről – s arról, hogy ez a két dolog igenis, nagyon is összefügg.

A Hangoló házigazdája: Rácz Éva

Idén összesen 4850 tandíjmentes hely várja a középiskolák végzettjeit, mesterképzőkre pedig 3500 ingyenes helyet hirdettek meg. A BBTE teljes képzést biztosít magyar nyelven is, az alapképzéstől a 25 szakterületen működő doktori iskolákig.

Articol editat de racz.eva, 22 július 2015, 14:51 / actualizat: 26 augusztus 2015, 16:34

feketelaki összművészeti tábor
Hangoló szerda, 22 május 2024, 13:24

„Mint egy menetrend szerinti kompjárat, amely összeköti a szigeteket”

Kíváncsiság, egymásra hangolódás, kitartás, rugalmasság, nyitottság – leginkább ezekre az értékekre, képességekre van szükség a...

„Mint egy menetrend szerinti kompjárat, amely összeköti a szigeteket”
teleki napok nagybanya
Hangoló szerda, 22 május 2024, 12:43

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz

A kiállítás mellett filmvetítés, borkóstoló, műhelykonferencia és koncert is szerepel a május 22-án kezdődő programban. Vasárnap,...

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz
Miről mesél a gyalui várkastély?
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 15:54

Miről mesél a gyalui várkastély?

A hivatalos átadás másnapján, szombaton a rádiós csapat is részt vett a családi piknikkel egybekötött nyílt napon, ahol Barazsuly...

Miről mesél a gyalui várkastély?
Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 13:55

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban

Barcsay Tamás, Kanadában élő nyugalmazott történészprofesszor a gyalui várkastély örököse, akitől a visszaigénylés után Nagy Elek...

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 12:36

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk

Egy kedves meghívásnak eleget téve látogattak el kollégáink, Fodor Edina és Ferencz Zsolt a bálba, s talán maguk sem gondolták, hogy a...

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:48

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus

Budapesten szakgyakorlatozott a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanulóinak egy csoportja. A mobilitást az Erasmus+ program tette...

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:18

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait. Irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színház és mozgásművészet,...

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Hangoló péntek, 17 május 2024, 14:24

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális

Ismét megszervezik a Családi Folkmajálist Kolozsváron. A régi hagyományokat követve, a Hója erdőbe, a Néprajzi Múzeum szabadtéri...

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális